Ezt még J. K. Rowling is megirigyelné.

Sok lány álmodozik gyerekkorában hatalmas esküvőről, fodrokról, csipkékről, tengernyi virágról. Nos, Cindy is álmodozott, csak valami egész más hangulatról. Őt a Harry Potter regények sötét, titkokkal és varázslatokkal teli világa ejtette rabul. Annyira belemerült ebbe a világba, hogy úgy döntött, az esküvője is itt fog „játszódni”.

Szerencsére a vőlegénye Matt – aki ugyan nem volt fanatikus rajongója a könyveknek – is vele tartott a tervezgetésben. Boldogan adta át magát a menyasszony minden képzeletet felülmúló ötleteinek.

Cindy maga tervezte a meghívót is. A Tekergők térképére emlékeztető térkép mutatta meg a vendégeknek, hogy az esküvőt a Hollywood kastélyban rendezik. Az épület úgy fest, mint egy történelmi brit erőd, bár a valóságban is Los Angeles mellett fekszik. A meghívó arra is kitért, hogy a vendégek varázslók által inspirált ruhákban jelenjenek meg. A 97 vendég pedig szót fogadott, sőt volt, aki egészen bámulatosan oldotta meg a feladatot.

Fotó: NIRAV PATEL

A ceremóniát követően a vendégeknek fel kellett a varázsló kalapot tenniük a fejükre, hogy a Harry Potter könyvekből ismert „házakra” oszoljanak, és kiderüljön az asztalok beosztása. A termet a varázslóiskola hangulatában dekorálták, desszertként pedig csokipálca és villám alakú sütik kerültek az asztalra.

Fotó: NIRAV PATEL

Az esemény legvarázslatosabb része a vacsora után vette kezdetét, a kastélyban, ahol 100 úszó gyertya lógott alá a plafonról a táncparkett fölé. Reméljük, az ifjú pár élete is hasonlóan varázslatosra sikeredik!

Fotó: NIRAV PATEL

Forrás: HouseBeautiful