Sisakos sáska.

Még sosem volt arra példa, hogy az Év rovara szavazáson holtverseny alakuljon ki, de most eljött ez a pillanat is. Idén 3 olyan jelöltből lehetett választani, amelyek Magyarország száraz vagy homokos talajú élőhelyeit képviselték.

December 6-án éjfélkor, a szavazás zárásakor a sisakos sáska és a pusztai hangyaleső 1667-1667 darab vokssal állt, míg a csapó cserebogár 749-et kapott. A pontegyenlőség miatt néhány nappal meghosszabbították a szavazást, melynek győztese végül a sisakos sáska lett 468 szavazattal, míg a második helyen a pusztai hangyaleső végzett 361 vokssal.

Az Év rovara kampány célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét egy-egy rovarra, a rovarok védelmére és az élővilágban betöltött szerepükre valamint a természetvédelem fontosságára. Az adott faj életmódja, életkörülményei is előtérbe kerülnek, így bemutatása a természetben zajló biológiai folyamatok, változások jobb megértését szolgálja.

A sisakos sáska meleg homokterületeink, füves pusztáink jellemző állata. Fejének jellegzetes, hegyes sisakhoz hasonlóan csúcsosodó alakjáról könnyen felismerhető. Növényevő, táplálkozás közben csíkos mintája és hosszúkás formája jól elrejti a fűben a ragadozók elől. Ha felzavarjuk, jellegzetes, zörgő papírhoz hasonló hangot hallatva elrepül. Magyarországon sok helyütt előfordul, de sehol sem tömeges. A faj populációit a rendszertelen kaszálás és a szukcesszió, valamint az ezek hatására bekövetkező élőhely felaprózódás veszélyezteti.

Védett, természetvédelmi értéke: 50 000 Ft

Forrás: www.rovartani.hu