Őrizték az elhunytat.

Amit az emberi anatómiáról tudunk, azt holttestek boncolásából merítettük. Gyakorlatilag már az ókorban végezték ezt a tevékenységet, a görögök és a rómaiak is boncoltak, ahogy az ősi gyógyítóemberek is Indiában. Európában a 18-19. században élte virágkorát a boncolás, az újonnan feltámadt orvosi érdeklődésnek hála, egyre részletesebb anatómiai ismeretekre volt szükség a sebészeti beavatkozásokhoz.

Az 1832-es anatómiai törvény előtt az egyetlen legális módja a boncolásnak a halálbüntetéssel sújtottak feltárása volt. Abban az időben igen gyakoriak voltak a kivégzések, ezreket lógattak bitófára vagy csapták le a fejüket a guillotine-nal. A 19. századra azonban drasztikusan csökkent a kivégzések száma, így bizarr módon komoly hiány lépett fel holttestekből, márpedig nagy volt rájuk a kereslet az anatómiai tanulmányok miatt. Mindez ahhoz vezetett, hogy hullarablók nyitották fel a sírokat, kiásták a testeket és orvosi egyetemnek értékesítették.

A hullarablás virágzó és jövedelmező üzlet volt, annyira elterjedt, hogy a holttestet gyakran a családnak, rokonoknak kellett őrizniük, ha szerették volna eltemetni. Néhány templomkertben még figyelőtornyok is épültek, ahol egész éjjel őrt álltak.

Mortsafe, Greyfriars Kirk

Számos família vaskoporsót csináltatott, vagy a sír fölé egy rácsszerű vasszerkezetet. A másik megoldás a halottas ház volt, ahol a holttesteket tárolták addig, amíg le nem bomlottak és már használhatatlanná nem váltak orvosi célokra. Csak ezt követően földelték el a végső nyughelyen.

Mortsafe

Az egyik ilyen megmaradt halottasházat Skóciában, Udny Gree régi templomkertjében találjuk. Az 1832-ben épült házikó egy ablak nélküli gránitkamra, erős tölgyfa ajtóval és egy vasból készült belső ajtóval. A belsejében egy forgóasztalt találunk, erre helyezték koporsókat.

Mort House,Udny Green Cemetery_sep 16_444

Mire teljes fordulatot tett egy test, eléggé elbomlott már ahhoz, hogy ne hozzon hasznot a hullarablók számára. Amikor egy következő holttest érkezett ide, a óvatosan elfordították, hogy helyet szorítsanak az új koporsónak. A kívánalmaktól függően a test 7 naptól 3 hónapig tartó időszakot töltött a házban.

Udny Mort House 05

Mort House,Udny Green Churchyard_sep 16_114

Forrás: www.amusingplanet.com