Műkedvelő növények.

1993 óta él a hagyomány, hogy a Japánban található Inakadate városának rizstermesztői egyedi, nagyszabású műalkotásokat készítenek a földekre. Minden évben különböző színű rizsfajták ültetésével érik el a gazdák, hogy lenyűgöző festményekké váljanak az ültetvények. A művészi alkotások egészen a betakarításig díszítenek.

Az elmúlt években olyan klasszikusok is megjelentek így, mint a Mona Lisa, de történelmi vagy kulturális személyek portréja is sorra került, így például Napóleon vagy éppen Marilyn Monroe kelt életre a parcellákon. Természetesen a tradicionális japán ikonok és figurák sem maradhatnak ki, többek között szamurájok is díszítették már a földeket.

Talán mondani se kell, hogy ezek a gigantikus képek százezreket vonzanak a térségbe. A földek mellett kilátópontok segítik a nézelődést.

Pedig 20 évvel ezelőtt a település még a népességfogyás és a csökkenő mezőgazdasági bevételek miatt került kilátástalan helyzetbe. A régió, amely a szigetország legrégebbi rizstermesztő vidéke, kétségbeesetten próbálta szórakoztatópark építésével a turizmust fellendíteni. Mindez viszont csak katasztrofális pénzügyi bukáshoz vezetett.

Fotó: AP/dailymail.co.uk
Fotó: AP/dailymail.co.uk
Fotó: www.123inspiration.com

Azóta viszont nem panaszkodhatnak, özönlenek a turisták. A hatalmas festményeket először számítógépes program segítségével tervezik meg, ezt követően több száz önkéntes segít a növények megfelelő elültetésében. A genetikailag módosított rizsnövények különböző színű levelekkel rendelkezhetnek, így sötétpiros, sárga, fehér fajták is léteznek.

Fotó: www.123inspiration.com
Fotó: www.123inspiration.com
Fotó: www.123inspiration.com
Fotó: www.123inspiration.com
Fotó: www.123inspiration.com

Rice Paddy Field Art in Yonezawa 2009

Forrás: www.amusingplanet.com