Csobot Adél és Puskás Péter is szurkol a Bozsik Bajnokoknak.

2017. május 31-én a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és az OTP Bank szervezésében meghirdetett Bozsik Bajnokok program végső megmérettetésére kerül sor, és 18-18 kiemelkedő labdarúgó-palánta csap össze a keleti és nyugati csapatot képviselve. A mérkőzés legszebb gólját a Bozsik Bajnokok Vándorkupával jutalmazzák.

Az ország két feléről érkező, többségében nehéz körülmények között élő 10-14 éves gyerekeket a tavaszi edzőtáborban híres magyar focisták készítették föl a meccsre. A nyugati csapatot Fenyvesi Evelin, Hajdú B. István, Juhász Roland és Király Gábor támogatja, míg a kelet-magyarországi fiatalokat Bognár István, Gera Zoltán, Nyilasi Tibor  és Thorgelle Sándor erősíti.

Az eseménnyel kapcsolatban focidrukker hírességek mondták el véleményüket.

„Kiskoromban én is beálltam a fiúk közé focizni, imádtam. Viszont azt biztosan tudom, hogy nincs hozzá tehetségem, pedig szívesen lettem volna focista” – mondta nevetve Csobot Adél. „Nagyra értékelem azokat a lányokat, akik olyan bátrak és kemények, hogy ezt bevállalják. Úgyhogy én leginkább a lányoknak szurkolok a gálameccsen” – tette hozzá.

Puskás Péter sem tette le voksát a nyugati vagy a keleti csapat mellett, mindkettőnek drukkol. „A gyerekeket arra buzdítom, hogy álljanak össze és közös célokat tűzzenek ki maguk elé. Nemrég olvastam, hogy Izlandon például hatalmas pénzeket ölnek abba, hogy a tömegsportot népszerűsítsék és lefoglalják a gyerekeket, hogy a kallódás helyett inkább focizzanak a téren. Én azért is járok a pályára heti hatszor, mert nálunk mindennapos az éjszakázás, a rendszertelen életmód,  és ez az a hely, ahol a kocsmázás helyett a haverokkal együtt lehetünk, egy labdát kergetve hülyéskedhetünk. Én mindkét csapatnak drukkolok” – fűzte hozzá az énekes.

Az eseményre a Groupama Arénában rendezett Magyar Kupa-döntő előtt kerül sor, délután 4 órától. Azok a focirajongók, akik jegyet váltanak a Magyar Kupa-döntőre, a Bozsik Bajnokok mérkőzést is végigszurkolhatják. Érdemes hamar érkezni, mert a szervezők ajándékokkal is kedveskednek.

További információk:

www.bozsikbajnokok.hu

Fotó: www.facebook.com