Egytonnás óriás.

A bordás krokodil, amely többek közt Ausztrália folyótorkolatainál él, a legnagyobb és legfélelmetesebb krokodilfaj. Akár 100 éven túl is élhet és ezalatt a 7 méteres hosszúságot is elérheti, 1 tonnás súly mellett.

A világ legnagyobb, fogságban élő korokodilja Cassius, aki 2011 január 1. óta birtokolja a Guinness-rekordot 5,48 méteres hosszával.

Hatalmas, álmodozó szemei vannak és kedves természete, a legegyszerűbb út a szívéhez pedig a gyomrán keresztül vezet. A becslések szerint Cassius 120 éves körül lehet, noha erre semmiféle bizonyíték nincs. Tulajdonképpen hosszmérésekből következtetnek vissza, úgy számolják, hogy 1903-ban születhetett. Amikor egy krokodil eléri az 5 méteres hosszúságot, lelassul a növekedési üteme évi  1 cm-re, sőt akár le is állhat.

Cassius a legnagyobb krokodil, akit Ausztráliában feljegyeztek. Eredetileg a Finnis folyóban találták 1984-ben, Ausztrália északi területén. 3200 km utaztatták teherautón egy állatkertbe 1987-ben – mindezt pusztán a saját biztonsága érdekében. Miután kisebb halászhajókat támadott meg, igazi célponttá vált, félő volt, hogy megölik. Bár már 35 éve az állatkertben él, ma is furán viselkedik, ha gépeket hall, talán visszaemlékezik arra az időszakra, amikor a csónakokat megtámadta, amint a motorjuk zúgni kezdett.

Elképzelhető, hogy a rekordja óta még nagyobbra nőtt, de senki sem merészkedett annyira közel hozzá, hogy megmérje.

Pedig ez arra is jó alkalom lenne, hogy felmérjék, mekkora darab hiányzik az állat orrából és farkából – az ilyen sérülések gyakoriak a vadon élő állatoknál, elsősorban területi vitákból kifolyólag.

Cassiusnak hiányzik a farka és az orra. Úgy becsülik, hogy ha teljesen épek lennének ezen szervei, akár 15-25 cm-rel hosszabb lehetne az állat. Az állatkertben egyébként 16 krokodil él, de Cassius mindegyiknél legalább 1 méterrel hosszabb és 500 kg-mal nehezebb.

A Marineland Melanesia krokodilmenhelyet Toody Scott nagyapja, George alapította 1971-ben, miután 18 évet töltött a krokodilok biztonságos befogásával és áthelyezésével annak érdekében, hogy az állatok elleni támadásokat elkerüljék. A most 93 éves férfi kitartóan kutatta a bolygó legnagyobb krokiját és ezt a címet most Cassius viseli. Mivel a krokodilok hidegvérű állatok, nem igényelnek nagy mennyiségű élelmet fogságban, még a hatalmas Cassius is csupán 45 kiló húst fogyaszt évente.

Cassius minden nap kis halakat és csirkefalatákat kap, hetente egyszer pedig nagy halak és nagy húsok kerülnek a tányérjára. Igyekeznek neki minél komfortosabb helyet biztosítani, gyakran ellenőrzik a víz hőmérsékletét és minőségét. Nyugodt, csendes helyén jókat aludhat.

1993-ban a gondozók azt hitték, hogy minden termékeny tojást eltávolítottak Cassius lakhelye közeléből, azonban egy valahogy ott maradt és a kibújó kis kroki besétált a fenevadhoz. A szakemberek biztosak voltak benne, hogy Cassius felfalta a kis porontyot, azonban mindenki meglepetésére a matuzsálem elfogadta a kis Zinát sajátjaként és felnevelte az állatot, gyakran úgy, hogy saját nagyobb darab húsát adta neki. Nem egyszer úgy úszkált, hogy a kis kroki a fején csücsült. Ahogy Zina idősebb lett, átvette a főnökséget és sokszor a dominanciáját mutatva ütögette a pótpapát. Az idős rekorder megkönnyebbült, amikor Zinát végül áthelyezték máshova.

A bordás krokodil az 1970-es években majdnem kihalt egyes területeken, de ma már széles körben elterjedt, nagy populációval rendelkezik, ugyanakkor még mindig fontos a védelme.

A krokik ragadozók, létfontosságúak a biodiverzitás szempontjából, egyensúlyt biztosítanak az ökoszisztémában évezredek óta.

Cassiusnak fantasztikus kapcsolata van George Craig-gel és a személyzettel, lenyűgöző az állat természete. Természetesen rendszeres állatorvosi ellenőrzés alatt áll az állatkert szupersztárja. Orvosa szerint a krokodilokra maga az ember jelenti a legnagyobb fenyegetettséget, azzal, hogy a természetes környezetét pusztítja.

Forrás: www.guinnessworldrecords.com