Földfoglalók.

Wales dél-nyugati részén, Llanycefn település mellett áll egy kis kőház. A legenda szerint mindössze egyetlen éjszaka alatt épült, a tŷ unnos tradíciója alapján. Az évszázadokra visszanyúló hagyomány szerint bárki, aki képes alkonyattól pirkadatig felállítani egy házat, jogosulttá vált a földdarabra és az épületre. Más változat szerint mindez csak akkor áll, ha hajnalra tűz gyúl a kandallóban és füst száll fel a kéményből. A mendemonda alapján akkora udvart kanyaríthatunk a lak köré, amilyen távra egy fejszét el tudunk dobni a ház 4 sarktól.

Noha a tŷ unnosnak nincs törvényi alapja, mégis igen elterjedt volt a 17-19. században. A vidéki Nagy-Britanniában számtalan kis házikót találunk, amelyeket a földfoglalóknak tulajdonít a helyi folklór. A házak eredetileg agyag, sár, gyep és szalma keverékéből épültek, mivel a bármi más anyagból történő építkezés sokkal hosszabb időt vett volna igénybe.

A földfoglaló családja és barátai először az építési anyagokat gyűjtötték össze és előkészültek addigra, amikorra a Nap korongja eltűnt a horizonton. Egész éjjel dolgozva 4 falat emeltek és nádtetőt tettek a tetejére. Ajtóra szükség volt, de az ablakokat csak később helyezték be. Mire hajnalodott, kigyúlt a tűz a kandallóban és felszállt a füst. Miután elfogadták a család kérelmét, kőből vagy más tartós anyagból újraépítették a házikót. Ezért az eredeti tŷ unnosokból már nem találunk fennmaradt példát.

A Penrhos Cottage is egy ilyen ház volt, több generációt szolgált ki, majd elhagyatottá vált, végül az 1970-es években múzeum lett belőle. Az utolsó ismert tŷ unnos 1882-ben épült Flintshire-ben 4 fivér által.

Az egyetlen éjjel alatt felhúzott házak koncepciója nem csak Wales-ben ismert. Hasonló szokás Írországban, Olaszországban, Franciaországban és Törökországban is létezik. A szegény családoknál gyakran hosszú hónapokig készítették elő a villámgyors építkezést.

Penrhos

A hagyományok eredetének nehéz a nyomába eredni. Egy ősi walesi törzsi törvény szerint minden szabad embernek a házasságkötéskor joga volt több földterület megművelésére, ezért a tŷ unnosok a férfi házasodásakor épültek. Egy régi skandináv rendelet szerint mindenkinek joga van a nyári használatra hegyvidéki lakást építeni és annyi földet hozzátenni, ameddig el tudja a kését hajítani.

Llainfadyn Cottage

Néhányan úgy vélik, hogy a tradíció a régi germán, római, oszmán vagy esetleg indoeurópai jogrendszerben gyökerezik, de valójában senki sem tudja a pontos eredetét.

Forrás: www.amusingplanet.com, kiemelt kép: museum.wales