Méhkímélő technológia.

Minden hobbikertész szeretné a kiskertjét a gazoktól és a kártevőktől, kórokozóktól megvédeni. A legtöbben igyekeznek természetes, környezetkímélő megoldásokat találni, de időnként úgy adódik, hogy a permetezés elkerülhetetlennek tűnik.

Ilyenkor kiemelten fontos, hogy betartsuk a szabályokat, a növényvédő szereket felelősen, körültekintéssel alkalmazzuk.

Legyünk tekintettel a hasznos élőszervezetekre, köztük a beporzó rovarokra is! A megfelelően tervezett és végrehajtott permetezéssel elkerülhető a méhek károsítása.

A méhek védelméről jogszabály rendelkezik, hiszen a nem kellő odafigyeléssel végzett permetezés súlyos károkat okozhat a házi és a vadon élő méhállományokban. Éppen ezért a növényvédelmi munkák csúcsidőszakában a hatóság kiemelten ellenőrzi az alkalmazott technológiát, valamint a felhasznált növényvédő szereket.

Az alábbi esetekben csak olyan szerek használhatók, amelyek kijuttatása virágzás idején is megengedett:

  • ha a permetezni kívánt kultúrnövény virágzik, vagy virágzó gyomnövények vannak a területen,
  • ha levéltetvek, kabócák miatt mézharmat (édesharmat) található a növényeken,
  • a kezelni kívánt tábla a méhek napi gyűjtésének útvonalába esik.

A méhekre mérsékelten veszélyes vagy mérsékelten kockázatos minősítésű növényvédő szerek – amennyiben ezt az engedélyokiratuk lehetővé teszi – csak méhkímélő technológiával lehet alkalmazni: a házi méhek napi aktív repülésének befejezését követően, legkorábban a csillagászati naplemente előtt egy órával, legkésőbb 23 óráig.

A szabályos, előírás szerinti növényvédő szer felhasználás biztonságos és nem okozhat méhmérgezést. Ha azonban a növényvédő szer kijuttatás méhelhullást okoz, azt a méhész az észlelést követően haladéktalanul köteles bejelenteni az elhullás helye szerint illetékes kormányhivatalnak.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) javasolja az érintetteknek, hogy a permetezést megelőzően mindig kérjék ki növényorvos, növényvédelmi szakmérnök iránymutatását, illetve olvassák el a felhasználni kívánt készítmény engedélyokiratát, amelyek megtalálhatóak a Nébih honlapján.

Forrás: portal.nebih.gov.hu