Díszkísérettel érkezett.

Kaavan, a 36 éves ázsiai elefánt 3 évtizedet töltött állatkerti fogságban Pakisztánban. Rendkívül rossz körülmények között élt, ráadásul magányosan is, amióta társa, Saheli 2012-ben elhunyt. Saját utódaival sem volt kapcsolata. A Marghazar állatkertben láncra verték és nem törődtek Kaavan egyre fokozódó magányával, depressziójával sem. Alultáplált volt, túl hosszú karmokkal, viselkedési problémákkal küzdött az egyedüllét miatt.

Szomorú története világszerte együttérzést és felháborodást váltott ki, sokan küzdöttek azért, hogy Kaavan méltóbb körülmények közé kerülhessen.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

FOUR PAWS UK (@fourpawsuk) által megosztott bejegyzés

Köztük volt az amerikai énekesnő, Cher is, aki elment egészen Pakisztánig, hogy lássa az állatot. Eközben kampányt is indított a közösségi médiában érte. A #freeKaavan néven futó mozgalma eredményes volt, a bíróság 2020 májusában úgy döntött, hogy az elefántnak olyan helyre kell költöznie, ahol sokkal jobb körülmények között élhet. Az énekesnő az új helyére is elkísérte az elefántot.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

FOUR PAWS UK (@fourpawsuk) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

FOUR PAWS UK (@fourpawsuk) által megosztott bejegyzés

Kaavan most már Kambodzsában, egy vadrezervátumban él. Kezdi megszokni új életét, úgy tűnik, hogy egyre vidámabb. Egy YouTube-ra felkerült felvételen az látható, hogy örömmel fedezi fel a területét. Már más elefántokkal is barátkozik, akik egyébként mind nőstények. Ormányával üdvözli a szomszédokat.

Hosszú, boldog életet kívánunk Kavaannak!

Forrás: mymodernmet.com, kiemelt kép: www.aljazeera.com/Saiyna Bashir/Reuters