Egyszerű módszer a tüskéshátúak örömére.
A lakott területen is gyakori keleti sünök közel fél évig tartó téli álomra húzódnak, amint a hőmérséklet tartósan 8 C° alá csökken. Ilyenkor védettebb, szigeteltebb búvóhelyre van szükségük, ahol könnyebben és kisebb energiabefektetéssel tudják fenntartani a stabil 6 C°-os nyugalmi testhőmérsékletet. Ehhez meglepően egyszerűen biztosíthatunk számukra megfelelően védett helyet, most két megoldást is bemutatunk.
Kézenfekvő lehetőség, ha a komposztálót alakítjuk egy picit át úgy, hogy a sünik is bejussanak. A komposztálók többnyire fából vagy műanyagból készülnek és dobozos, keretes kialakításúak. Pont ez a kialakítás akadályozza meg a téli menedéket kereső tüskéseket abban, hogy bevegyék magukat a vastag növényi hulladék alá, a deszkaelemek közötti rések nem elég nagyok ahhoz, hogy a sünök be tudjanak mászni.
Ezen könnyen és gyorsan úgy segíthetünk, ha a talajszintnél bejáratot nyitunk a komposztáló falába. A telelőhelyet kereső állatka dolgát megkönnyíthetjük, ha a komposztba lakókamrát alakítunk ki, és fűvel vagy száraz levéllel feltöltjük. A bejáratot érdemes álcázni is, amihez legjobb zöld, leveles, lehetőleg tövises gallyakat (tűztövis, kökény stb.) használni. Ezeken a levelek száradást követően is hosszú ideig rajta maradnak, tartós fedést biztosítva. A leszúrt ágacskák sora a környéken portyázó sünt a szabadon hagyott bejárathoz vezeti, a kíváncsiskodó kutyákat, macskákat viszont távol tartja.
A másik lehetőség egy kétrétegű természetvédelmi rőzserakás készítése. Ennek kapcsán elmondható, hogy nem egy teljesen új megoldásról van szó, hanem egy olyan, a lakott területeken évezredeken keresztül meglévő élőhelytípusról, amihez állatfajok tucatjai alkalmazkodtak. A rőzserakás kapcsán is az a probléma, hogy modernizálódó világunkban egyre kevesebb van ezekből, így az általuk vendégül látott állatok is megfogyatkoznak, eltűnnek környezetünkből. A “természetvédelmi” jelző a rőzserakás esetében tehát azt jelenti, hogy egy eltűnő települési élőhelytípust az eredeti rendeltetését szükség esetén kiegészítve, új funkciókkal is felruházva hozunk vissza a mindennapi életbe.
A rőzserakás esetében jó, ha először egy alapot készítünk. Ott, ahol kevés alapanyaggal gazdálkodhatunk az építmény alakját és irányát jól szabályozhatjuk egy támfallal. Remek megoldás, ha ezt a támfalat tégla helyet 50-60 cm hosszú és 20-40 centiméternél vastagabb, sugárirányban egymásra rakott, különböző fajoktól származó farönkökből alakítjuk ki.
Ez a támfal természetesen teljes egészében elhagyható, ebben az esetben a következő pont jelenti az első lépést. A természetvédelmi rőzserakás központi részét a belső vagy alapi növényianyag-halom képezi. Ehhez mindenféle növényi nyesedéket felhasználhatunk, ami a kertben képződik: lenyírt füvet, hullott falevelet, leveles ágnyesedéket. Ezek az anyagok általában nem egyszerre képződnek, azaz a halom hosszabb idő alatt, rétegről rétegre is megépülhet.
Természetvédelmi rőzserakásunk már ebben az állapotában is késznek tekinthető, de még egy hasznos külső réteggel megtoldhatjuk a rakást.
A természetvédelmi rőzserakás külső, levél nélküli ágrétege („mesterséges bokor”) ugyanazt a szerepet tölti be, mint az igazi bokrok ágrengetege – azaz táplálkozó-, búvó-, pihenő- és tollászkodóhelyet kínál az énekesmadaraknak legalább fekete rigó méretig.
A cikk a Magyar Madártani Egyesület (MME) honlapján található leírás alapján készült. További információkért, hasznos tippekért ajánljuk az oldal felkeresését!
