Május 20-án újra országos program keretében várják az érdeklődőket a magyarországi kisüzemi sörfőzdék! Idén először, a Nyitott Főzdék Napja programjaival párhuzamosan országos közönségszavazást tartanak, amelyben a legnépszerűbb kisüzemi gyümölcsös sört választhatják ki a fogyasztók.

2023-ban május 20-án lesz a Nyitott Főzdék Napja, amikor kinyitnak a magyar kisüzemi sörfőzdék, hogy bemutassák magukat és söreiket a nagyközönségnek. Ezen a napon sörbemutatók, főzdetúrák, sörkóstolók várják a sörfőzdékbe látogató vendégeket.

A programhoz csatlakozó főzdékben a sörmester személyesen várja majd a vendégeket, akik megismerkedhetnek a sör alapanyagaival, végigkísérhetik az ital készítésének folyamatát és akár megkóstolhatják a legjobb minőségű alapanyagokat is.

A Nyitott Főzdék Napján több sörfőzde is bemutat majd új termékeket, a nyílt nap kiemelt témája pedig idén a „gyümölcs és a sör” lesz.

Knap Gábor, a Nyitott Főzdék Napja főszervezője elmondta: a „gyümölcs és a sör” tematikába illeszkedő termékeket ezen a napon egyedi, kiegészítő címkével látják el. A sörfőzdék vendégei pedig, kizárólag a rendezvény ideje alatt egy online felületen adhatják le szavazatukat a kiemelt termékekre. A legnépszerűbbnek bizonyuló sör 2023 során egész évben viselheti a „Nyitott Főzdék Napja legnépszerűbb söre” medált.

A Nyitott Főzdék Napjához eddig az ország különböző részeiről mintegy húsz sörfőzde csatlakozott. Arról, hogy pontosan melyek ezek, illetve hogy a sörkóstolás és vásárlás mellett milyen programok várják az egyes kisüzemek vendégeit, a nyitottfozdek.hu oldalon lehet tájékozódni.