Kegyetlen vadászat.
David Lyall a világítótorony segédgondnoka volt a Stephen-sziget nemrég megnyílt tornyában. A kis, szeles, Új-Zéland Déli-szigetének partjainál elterülő földdarabra 1894-ben érkezett Lyall és 16 munkatársa. A férfi úgy gondolta, hogy a nagyrészt felfedezetlen és kies szigeten amatőr madarászként hódolhat a szenvedélyének. Mivel magányos életre készült, magával vitte vemhes macskáját, Tibbles-t is.
Arra nem számított, ami ezután történt. A macskák kegyetlen ragadozók, óriási számban képesek a madarakat pusztítani. Nem sokkal azután, hogy a férfi elfoglalta a posztját, Tibbles elkezdett neki szárnyas ajándékokat hozni. Lyall minden fajt felismert, egyet kivéve. Ez a kicsi madár, olivazöld háttal, halvány színnel a mellkasán, barna szegélyű tollazattal, a szeme fölött fehéres-sárgás csíkkal, rövid szárnyakkal, hosszú, egyenes csőrrel rendelkezett. A következő hónapokban legalább 5 ilyen madárka került Lyall szeme elé.
A gondnok sosem látta még és mivel ráérzett a felfedezés jelentőségére, egy este nekifogott preparálni és elküldte a példányokat a kor neves ornitológusainak, tudósainak, például Walter Rothschildnek, Walter Bullernek és H. H. Travers-nek.
Walter Buller azonnal felismerte, hogy új fajról van szó, és nekikezdett a tudományos leírásnak. Walter Rotschild bankár és zoológus volt az, aki megvett pár példányt és ő javasolta a Traversia lyalli tudományos nevet is, tisztelgésként Lyall és a neki segítő természettudós, Travers előtt.
Eközben a sziget macskapopulációja egyre nőtt, miután megszülettek a kiscicák. Riasztó számban fogytak a madarak, főként azért, mert az új faj nem tudott repülni, csak a földön próbált menekülni a cicák elől. A madár eredetileg Új-Zéland egészén megtalálható volt, ám főként a polinéz patkányok miatt, onnan teljesen kihalt. Vélhetően az utolsó jegesedés idején vándorolt át a Stephens-szigetre, amikor az a szárazfölddel összeköttetésben állt. Itt menedéket talált magának egészen addig, amíg a macska meg nem érkezett.
1895. februárjára jóformán kihalt az álfakusz, utána már csak kétszer látták, bár egyes feljegyzések szerint 2-3 évig még időnként felbukkant.
1898-ban új gondnokot kapott a földdarab, az új őr azonnal lőport és puskákat kért, hogy megszabaduljon a nyüzsgő, túlszaporodott négylábúaktól. 9 hónappal később azt jelentette, hogy több mint 100 macskát lelőtt. Még 26 évbe telt, de 1925-re a sziget macskamentessé vált.
Ma már csak múzeumokban látjuk a madárnak, vagyis a Stephens-szigeti álfakusznak kitömött példányait.
Forrás: www.amusingplanet.com
