Április 2-a az autizmus világnapja – egy alkalom, amikor világszerte felhívják a figyelmet az autizmus spektrumzavarral élők valóságára, nehézségeire, de egyre inkább az erősségeikre, különleges látásmódjukra is. Az utóbbi években ugyanis szemléletváltás indult el: a fókusz a hiányokról és zavarokról az elfogadásra és megértésre helyeződik át.

Mit jelent ma autistának lenni?

Tudtad? A legfrissebb adatok szerint az autizmus spektrumzavar világszinten az emberek körülbelül 1%-át érinti, de egyes országokban – például az Egyesült Államokban – ez az arány elérheti a 2,7%-ot is a gyermekek körében. Ezek a számok a tudatosság növekedésével és a diagnosztikai módszerek finomodásával egyre pontosabb képet adnak az autizmus elterjedtségéről.

Az autizmus nem betegség, hanem egy idegrendszeri fejlődési eltérés, amely az információfeldolgozás módját érinti. Az autizmus spektruma rendkívül széles: van, aki nem beszél, mások viszont kiválóan kommunikálnak, és akár kimagasló intellektusuk is lehet bizonyos területeken.

A legfrissebb kutatások szerint az autizmus genetikai alapjai rendkívül összetettek, és több száz gén játszhat szerepet kialakulásában. Ugyanakkor az agyi hálózatok eltérő működése – például az érzékelésben, szociális megértésben vagy a figyelem fókuszálásában – szintén kulcsfontosságú tényező.

Érdemes megemlíteni, hogy az autizmus besorolása nem mindenhol egységes. Magyarországon jelenleg a BNO-10 (Betegségek Nemzetközi Osztályozása) alapján történik a diagnózis, amely külön kategóriákba sorolja az egyes típusokat: például gyermekkori autizmus (F84.0), Asperger-szindróma (F84.5) vagy atípusos autizmus (F84.1). Ezzel szemben az Egyesült Államokban alkalmazott DSM-5 rendszer már egységesen „autizmus spektrumzavar”-ként (ASD) tekint az összes altípusra. A DSM emellett három támogatási szint szerint is kategorizál: alacsony, közepes és magas támogatási szükségletű csoportokra bontva az egyéneket.

A tendencia azonban világos: a WHO új, BNO-11-es verziója – amelyet Magyarország is várhatóan bevezet a közeljövőben – már hasonlóan spektrumszemléletű, és nem különíti el az Asperger-szindrómát sem. A nemzetközi diagnosztika ezzel közelebb kerül ahhoz a valósághoz, amelyben az autizmust nem merev kategóriák mentén, hanem egyénenként, személyes sajátosságai szerint értelmezzük.

A neuroaffirmatív szemlélet – forradalom a hozzáállásban

A neuroaffirmatív (vagy neurodiverzitást elfogadó) szemléletmód abból indul ki, hogy a különböző idegrendszeri működések – így például az autizmus – nem hibák vagy rendellenességek, hanem a természetes emberi sokféleség részei.

Ez a megközelítés élesen szembemegy a hagyományos, patológiai alapú nézőponttal, amely az autizmust egy „problémának” vagy „rendellenességnek” tekinti. A neuroaffirmatív szemlélet szerint az autista embereknek nem kell megváltozniuk ahhoz, hogy „beilleszkedjenek”, hanem a társadalomnak kell úgy alakulnia, hogy valóban befogadó legyen a neurodiverzitás irányába.

Ennek része például a kommunikációs stílusok, az érzékenyítés és a rugalmasság elfogadása is. Az iskolákban, munkahelyeken és közösségi terekben a neuroaffirmatív szemlélet azt jelenti, hogy a hangsúly nem a “normalizáláson”, hanem a sokféle működés értékén van.

Fontos eleme a szemléletnek az is, hogy az autista emberek saját tapasztalataik alapján kapjanak hangot, és ne kizárólag szakemberek vagy hozzátartozók beszéljenek róluk. A mottó gyakran így hangzik: „Semmit rólunk nélkülünk.”

Az új szemlélet egyik kulcsa: az alkalmazkodást kétoldalúnak kell tekinteni, nem kizárólag az autista fél feladata. Például a munkahelyeken vagy az iskolákban már elindultak olyan kezdeményezések, amelyek nem az autista viselkedés „normalizálására”, hanem a környezet átalakítására törekszenek.

Friss kutatások – erősségekre építve

Egy 2024-ben publikált nemzetközi tanulmányban – amelyet a londoni King’s College Autizmuskutató Központja végzett több mint 300 autista és neurotipikus felnőtt részvételével – kutatók kimutatták, hogy az autista emberek között gyakrabban fordul elő a részletekre való kivételes fókusz, a szabályok gyors felismerése vagy a komplex rendszerek logikus átlátása. Ezek nem „mellékhatások”, hanem értékes képességek – különösen például a szoftverfejlesztés, adatelemzés vagy kutatás területén.

Ugyanakkor fontos felismerés az is, hogy a maszkolás – vagyis az autista emberek által gyakran alkalmazott „álcázás”, hogy viselkedésüket a társadalmi elvárásokhoz igazítsák – hosszú távon kimerítő és mentálisan megterhelő.

Ezért ma már sok szakember szerint nem cél a „beilleszkedés”, hanem a kölcsönös megértés és tisztelet.

Filmek és sorozatok, amelyek érzékenyítenek

Ha valaki szeretne mélyebben belelátni az autizmus világába, számos film és sorozat kínál hiteles, árnyalt ábrázolást. Bár a médiában sokáig sztereotip módon jelentek meg az autista karakterek, az utóbbi években egyre több alkotás törekszik valóságosabb, empatikusabb bemutatásra.

Ajánlott filmek és sorozatok:

– Több mint normális (Atypical – Netflix) – Egy amerikai tinédzser fiú története, aki autizmussal él. A sorozat érzékenyen mutatja be a családi és iskolai kihívásokat, fejlődést és kapcsolatokat.

– Temple Grandin (HBO Max) – Valós történeten alapuló film az ikonikus amerikai autista tudós életéről. Claire Danes Emmy-díjas alakítása mély nyomot hagy.

– Loop (Pixar rövidfilm – Disney+) – Egy érzékeny animációs film egy verbálisan nem kommunikáló autista lány és egy nyitott, de bizonytalan fiú kajakozós történetéről.

– Így látjuk mi (As We See It – Amazon Prime Video) – Egy friss sorozat három autista fiatalt követ, akiket autista színészek alakítanak. Különösen ajánlott a valóság iránt érdeklődőknek.

Ezek az alkotások nemcsak a nézők megértését mélyítik el, hanem segítenek abban is, hogy az autizmust ne egyetlen sablon szerint, hanem sokféle arccal és élettörténettel együtt lássuk.

Mit tehetünk mi?

Mindegy, hogy valaki az autizmus spektrum melyik pontján helyezkedik el – legyen szó enyhe, közepes vagy súlyosabb támogatási igényről –, az elfogadásra, a megértésre és a személyre szabott támogatásra minden autista embernek szüksége van.

Az autista emberek sokszor olyan közösségi és munkahelyi környezetekben élnek, ahol nehézségeik nem láthatók – de ettől még nagyon is valósak. Egy kis türelem, egyértelmű kommunikáció, világos szabályok és előre látható helyzetek sokat segíthetnek.

És ami talán a legfontosabb: ne az autista embert akarjuk „megjavítani” – hanem próbáljunk úgy nézni a világra, ahogy ő látja. Talán még mi is tanulunk valami igazán fontosat.