Évtizedek munkájával alakította ki a buja élőhelyet.
1979-ben az áradások rengeteg kígyót mostak a homokos partra. Egy napon, miután a víz visszahúzódott, a tinédzser Payeng rábukkant egy helyre, amit halott hüllők tetemei borítottak. Ez volt élete fordulópontja.
„A kígyók a forróság miatt pusztultak el, árnyékot adó fák nélkül. Leültem és sírtam a tetemek felett. Igazi mészárlás volt. Figyelmeztettem az erdészeti hivatalt, és megkérdeztem tőlük, hogy tudnának-e fákat ültetni. Azt mondták, hogy ott semmi sem fog nőni. Ehelyett arra kértek, hogy próbáljak bambuszt termeszteni. Nagyon fájdalmas volt, de megtettem. Senki nem segített, senkit nem érdekelt az egész.” –emlékezik vissza Payeng a kezdetekre.
Nem sokkal később a fiatal fiú úgy döntött, hogy egész életét ennek a vállalkozásnak szenteli, ezért odaköltözött, hogy teljes időben tudjon a buja, zöldellő növényekkel foglalkozni.
Időbe telt, mire a környezet, majd a világ felfedezte a férfi nem mindennapi tettét, azonban a vadállatoknak nem kellett sokat várniuk arra, hogy az új erdő előnyeit élvezzék. Payengnek még arra is kiterjedt a figyelme, hogy az ökoszisztéma egyensúlyának létrehozása érdekében hangyákat telepítsen a területre. Hamarosan az árnyék nélküli, homokos terület egy zöldellő, önfenntartó élőhellyé vált.
Bár egy erdőt nem egyszerű eldugni, mégis, a hivatal először 2008-ban figyelt fel az új élőhelyre és azóta értékelik a férfi hihetetlen erőfeszítéseit is.
„Le vagyunk nyűgözve!”- nyilatkozta Gunin Saikia, az erdészeti hivatal munkatársa. „Ha Payeng másik országban élne, már hősként kezelnék.”
Az alábbi dokumentumfilmből még jobban megismerhetjük a nem mindennapi férfi és 550 hektáros erdője történetét:
Forrás: www.mnn.com, címlapfotó: PhBasumata/flickr
