Street art.

Tiszavirágot ábrázoló festménnyel díszítettek egy, a szegedi Rókusi körúton álló szivattyúházat, ezzel is felhívva a figyelmet a védett kérészünkre. Az évek óta együttműködő Szegedi Hőszolgáltató Kft. és a Mondolo Egyesület közös munkájának köszönhetően sorra újulnak meg a távfűtő régi, lepusztult fűtőházai. A hőszolgáltató zöldebb működésre törekszik, többek közt a geotermikus fűtési rendszer kiépítésével, de az épített környezet szépítésével is. A felújított szivattyúház mellett egy tájékoztató tábla is helyet kapott a tiszavirágról.

A lenyűgöző alkotást a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium diákjának, Kóbor Hannának a tervei alapján készítette el Vinkó Leó és Marton Ákos.

A tiszavirág a legnagyobb európai kérész. Teste 2,5-3,8 cm-es, a fehér farksertéivel 12 cm hosszú is lehet. Egy nőstény általában 7-8000 db petét rak a víz felszínére, amelyek a fenékre süllyedve kezdik meg lárvaéletüket. Egy egyed élettartama három év, és közben kb. 20-30 alkalommal vedlik. Ezt az időt lárvaként a víz alatti partfal medrében, az agyagban tölti. A hímek az utolsó lárvastádiumot követően nehezebben repülő alakká válnak, a partra repülnek és egy újabb vedlés után kezdik meg néhány órás imágó életüket. A nőstények valamivel később jelennek meg, és levetve lárvabőrüket, egyből imágóvá alakulnak. A kifejlett rovar már nem vesz magához táplálékot, a két-három órás kimerítő repülés és násztánc után elpusztul. A kérész hímjei hamarabb és sokkal nagyobb számban jönnek fel a felszínre, mint a nőstények, így jóllakatják a rájuk váró halakat és madarakat addigra, amikorra a kisebb termetű, de fajfenntartás szempontjából fontos nőstények előbukkannak.

A párzás után a hímek elpusztulnak, a nőstények pedig a folyó felett repülve, a folyásiránnyal szemben megkezdik a kompenzációs repülést. Némileg távolabb ereszkednek a vízre, ahol lerakják a petéiket. A peték lerakásához a Tisza medrének nem minden pontja felel meg ugyanis a szülői ösztön szerint. A legjobb megoldás, ha ugyanoda kerülnek, ahol a szülők maguk is fejlődtek, hiszen az a kipróbált, bevált hely. A kérészeknek viszont be kell kalkulálniuk a folyó sodrását: ahhoz, hogy a lárvák ugyanott fejlődhessenek, ahol egykor a szülők, a folyó haladási irányához képest jócskán feljebb kell a víz színére ejteni a petéket, hiszen nemcsak a párzás alatt sodorja messzire a rovarokat a víz, de a felszínre szórt peték is hosszú utat tehetnek meg, amíg az aljzatra érnek.

A kérész Magyarországon 1993 óta védett, oltalma élőhelyére és minden alakjára, elpusztult egyedre is kiterjed! 2002 óta európai szintű védelem alá is esik.

Az egyedülálló természeti jelenség Európában már csak nálunk figyelhető meg. A páratlan élmény csupán néhány napig tart, valamikor júniusban.

A folyó felett alkonyatkor jelennek meg az első példányok, és közel 3 órán keresztül „táncolnak” a víz felett. Igazi kuriózum ez, Magyarország szerepe pedig egész Európában kulcsfontosságú a tiszavirágzás fennmaradása szempontjából, hiszen a tiszavirág ma már csak a Tiszában és vízrendszerében található meg. Világviszonylatban is fontos természetvédelmi kincsünk, örökségünk.

Azon kívül, hogy egy rendkívül látványos esemény a Tisza kivirágzása, fontos ökológiai jelentősége is van. Számos hal-, madár- és békafaj táplálékául szolgálnak. De a hajdani parasztgazdák is kihasználták a táplálékbőséget állataik takarmányozására. A tiszavirág lárvája az aljzaton történő furkálással élőhelyet is teremt más mederfenéki élőlények számára.

Szeged és Szolnok városa is emelt szobrot a jelenségnek, melyeket stílszerűen a víz mellett láthatunk. Szolnokon a szemközti tiszaligeti városrésszel összekötő gyaloghíd kérészszárnyakat mintáz, neve pedig Tiszavirág.

Forrás: www.delmagyar.hu