Bár még néhány hét hátra van a nyárból, jó, ha időben megkezdjük a ráhangolódást, visszaszokást az őszi mindennapi rutinra.

Az iskolára való készülésnek csak egy része, hogy beszerezzük a szükséges tanszereket. Fontos, hogy gyermekünknek legyen ideje, hogy testileg-lelkileg ráhangolódjon az iskolakezdésre.

Lefekvés időben, felkelés korábban

A nyári vakáció általában lazább időbeosztása után nem könnyű visszaállni az iskolai időszak alatt jellemző kötött napirendre. Ezért érdemes már az iskolakezdést megelőző egy hétben felvenni a megfelelő ritmust: gyermekünk feküdjön le időben és keljen fel egyre korábban. Utóbbit megkönnyíthetjük számárfa azzal, hogy adunk neki valamilyen motiváló feladatot.

Fontos a testedzés!

Az iskolatáska cipelése és a tanórákon való hosszas ücsörgés is megterheli a gyerekek hát- és törzsizmait. Erősítsük ezeket, a rendszeres testmozgást egészítsük ki gerinctornával.

Beszélgessünk!

Néhány gyerekben kétségek, kérdések, sőt szorongás rejtőzhet az iskolakezdéssel kapcsolatosan. Kiváltképp így lehet, ha most megy először iskolába vagy ha számára új helyen, közösségben kezdi majd a tanévet. Adjunk számára teret és időt, amikor megbeszélheti velünk ezeket. Választhatunk számára olyan témájú könyveket is, amelyekben a főszereplő hozzá hasonló problémával, félelmekkel küzd.

Az iskolakezdés az ősz beköszöntét is jelenti

A nyári meleg napoknak ekkor már jó eséllyel vége, egyre hűvösebb időjárás érkezik majd. Készüljünk ezekre együtt, előre! Nézzük át gyermekünk ruhatárát, válogassuk ki a még jó, megfelelő ruhadarabokat és cipőket. Szerezzünk be újabbakat, ha úgy tűnik, valamire még szükség lehet.

Ne halogassuk a tanszer-vásárlást!

Bár az üzletek kínálatában folyamatosan elérhetők az iskolához szükséges különféle eszközök, a legszélesebb választék ilyenkor, nyáron, iskolakezdés előtt néhány héttel található. Érdemes tehát időben körülnézni, hogy ne maradjunk le a számunkra legmegfelelőbb darabokról. Az árak mellett figyeljünk a minőségre is, az olcsóbb papír könnyebben elszakadhat, a rossz minőségű radír foltot hagyhat a füzeten.

Cikkünk megírásához a K&H gyógyvarázs program hírlevelét használtuk fel.