Az alváskutatók ajánlásával.

Ennél jobb hírt elképzelni sem tudunk: egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint a hétvégi kiadós szundikálás hosszabb életet biztosít. Bizonyára sokan hódolnak önkéntelenül is a vasárnapi ágyban lustálkodásnak, mintha csak megérezték volna, hogy ezzel milyen jól járnak, igaz?

Az Alváskutatások Lapjában (ilyen is van!: Journal of Sleep Research) megjelent cikk szerint azok, akik kb. 6-7 órát alszanak egyhuzamban, kisebb eséllyel halnak meg idejekorán, mint azok, akik 5 óránál is kevesebbet.

Hétfőtől péntekig a zavartalan 7 órás alvás fikciónak tűnhet. Milyen jó, hogy utána jön a hétvége! A már említett tanulmány szerint a hétvégi alvás kulcsfontosságú, hogy a testünk regenerálódjon a hétköznapok taposómalmában. Egészen pontosan, a szerzők szerint a túl rövidre sikerült hétvégi szundi 52%-kal magasabb halálozási arányt eredményezett a 65 év alattiak körében. Ne kockáztassunk, aludjuk ki magunkat, legalább a hétvégén!

A kutatók 43,880 résztvevőt kísértek figyelemmel 13 éven keresztül, így alaposan körbejárták a témát. Ha ez számunkra mégsem lenne elég meggyőző, akkor jó ha tudjuk, hogy más vizsgálatok szerint az elegendő alvás elősegíti a tisztább gondolkodást, a súlyunk megőrzését, és csökkenti a szívbetegségek kockázatát is.

Úgyhogy felejtsük a „Ki korán kel, aranyat lel” szlogent! Legalább a hétvégére.

Forrás: www.housebeautiful.com