A Magyar Értéktár is bővült.

70-re nőtt a hungarikumok száma: a legutóbbi bővítéssel bekerült 3, az egész világon ismert hungarikum a kiemelten védendő értékeink közé.

Az első a közkedvelt magyar gulyásleves, amely az indoklás szerint világszerte ismert magyar ételként jelentős hatást gyakorol a vendéglátásra és a turizmusra. Sok országban próbálják utánozni (leginkább pörköltszerű formában), de a hazainak nincs párja.

A második a pálos rend csaknem nyolc évszázada meghatározó szerepet tölt be a magyar nemzet történelmében és kultúrájában. Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetes remete rendet Boldog Özséb esztergomi kanonok alapította 1250-ben.

A harmadik pedig a 240 éves hollóházi porcelán, amely sokszínű, egyedi forma- és dekorvilágának köszönheti az elismerést.

A hungarikum törvény alapján a hungarikumok és más nemzeti értékek kiemelt állami figyelemre – szükség esetén akár szakmai vagy jogi segítségre is – számíthatnak, valamint pénzügyi támogatásban részesülhetnek a hungarikum alap keretéből.

Bővült a Magyar Értéktár is a csíksomlyói pünkösdi búcsúval, a magyar népmesék rajzfilmsorozattal, a vert csipkével és a gemenci gímszarvassal. A keresztény vallásokon átívelő csíksomlyói búcsú a magyarság kiemelkedő közösségi eseményeként a nemzet összetartozását fejezi ki, a magyar népmesék sorozat népi kulturális hagyományokat közvetít, a csipkeverés generációk munkájának köszönhetően máig meghatározó jelentőségű érték, míg a gemenci gímszarvas mint a vadászati turizmushoz kapcsolódó idegenforgalmi látványosság került be a Magyar Értéktárba.

Forrás: www.kormany.hu, képek: www.hungarikum.hu