Narancsszínű függönyök.
A japánok csak az 1600-as években ismerték meg a cukrot, portugál közvetítéssel érkezett hozzájuk ez az édesítőszer. Korábban a legédesebb ételük az szárított datolyaszilva, vagyis a hoshigaki volt, amelyet ma is előszeretettel fogyasztanak.
Októberben-novemberben rengeteg narancssárga datolyaszilva lóg alá a hosszú falécekről, majdnem olyan, mintha egy függöny lenne, ahogy száradnak a napon. Úgy tűnik, hogy a hideg szél és a csípős hőmérséklet sem zavarja őket, sőt, valószínűleg ez a titka annak, hogy remekül megtartják édességüket a száradás közben is.
A hoshigaki készítése nem is olyan egyszerű. Először is, nem mindegy, hogy milyen datolyaszilvát választunk, ugyanis erre a célra a hachiya datolyaszilva alkalmas. Ez hosszabb, hegyes. Amikor éretlen, akkor kemény, de ahogy megérik, zseléssé válik. Az éretlen gyümölcs nem ehető, a húsa nagyon fanyar, kesernyés. Olyan gyümölcsöket válasszunk, amelyik még éretlen, a szárításhoz ez való.
A szárítás előtt a csészelevelet le kell vágni, minél közelebb a szárhoz. Ezután óvatosan meg kell hámozni a gyümölcsöt. A hámozott gyümölcs csúszós, ragacsos.
Most jön a gyümölcs fellógatása: egy madzagot kötve a szárra olyan helyre akasztják, ahol jól jár a levegő, magas a páratartalom. Ha lehet, akkor süsse a nap is. Hagyományosan a gyümölcsöt ugyanannak a zsinegnek a két végre kötik, a madzagot egy bambuszrúdra lógatják, általában a szabadba, védett helyre.
Az első héten nem nyúlnak a datolyaszilvához. Amikor azonban a csúszós felületek szilárdulni kezdenek, gyengéden megmasszírozzák a gyümölcsöt pár másodpercig, legalább naponta egyszer. Ahogy a tanninok elkezdenek lebomlani, a gyümölcshús megpuhul, hajlékonnyá válik, a bőrfelület pedig barnul, sötétedik. A masszírozást nagyon óvatosan kell végezni, penészedés esetén pedig ki kell dobni a termést.
4-6 hét múlva a gyümölcs összeesik, felületén fehér virágzás kezdődik, a cukor kicsapódik. Az édes csemegét magában, desszertben, salátában is fogyasztják.
Forrás: japan-forward.com
