Családi móka vagy műalkotás?

Nem tudni, hogy az az ember, aki először érezte magát elveszve egy kukoricatáblában, jó szórakozásnak fogta-e föl a kivezető út keresését, vagy csak a szabadulásra koncentrált. Mindenesetre azóta ez a fajta móka igen elterjedt lett, mutatósnál mutatósabb, bonyolultnál bonyolultabb útvesztők készülnek világszerte.
A kukoricalabirintusok között vannak egyszerűbbek, és léteznek olyanok is, amelyeket leginkább fölülről lehet megcsodálni, például drónfelvétel segítségével. Ezek készítéséhez gps koordinátákat, különböző tervezőprogramokat és mintákat használnak fel.

A művészi alkotások létrehozása ma már annyira elterjedt, hogy a gazdák az előző termés betakarítása után rögtön tervezgetni kezdenek. A labirintusra szánt kukoricákat egy kicsit később ültetik, hogy ne száradjon meg, amikor a móka ideje elérkezik. Amikor kihajtanak az első növények, a gazdák fűnyíróval vagy rotációs kapával „vágják be” a mintákat és gyomirtóval tüntetik el az összképet rontó gazokat.

A táblák nagysága változó: a fél hektáros területtől akár 25 ha-ig is terjedhet. Jelenleg a rekordot egy 2014-es kaliforniai tábla tartja, a maga 25,5 hektárával. Készítői később elismerték, hogy kicsit túllőttek a célon, a kiutat keresők többnyire a segélyhívót tárcsázták, több órás reménytelen bolyongást követően…..

Mostanában a nagyság helyett inkább arra hajtanak a labirintusok készítői, hogy egyéb elemekkel színesítsék a programot. Azon túl, hogy meg kell találniuk a kivezető utat, a játékban résztvevőket mindenféle egyéb móka is várja: például kirakók, rejtvények, fizikai kihívások, kötéltáncolás, csúszókorong.

Forrás: www.mnn.com


















