Formázható, zöld levelek.

Julian Melchiorri dizájner mérnök és biotechnológus egy lélegzetelállító, nem mindennapi lámpával rukkolt elő. A korábban az első szintetikus biológiai levél előállításával hírnevet szerző mérnök most egy olyan csillárt alkotott, amely egyszerre környezetbarát és gyönyörű.

Az Exhale névre keresztelt “élő csillár” úgy tisztítja a levegőt, hogy közben káprázatos fényt ad a szobának.

A Londoni Dizájn Fesztiválon bemutatott világítótest 70 darab üveglevélből áll – ezek zöld algával vannak töltve, megkötik a szén-dioxidot és oxigént termelnek.

Az átlátszó, folyékony filtereken áttörő fény melegségbe burkolja a helyiséget.

A lámpatest különleges, kifinomult formája nem csak az ultramodern lakásokba illik bele, hanem számos stílussal jól harmonizál. Az elegáns lámpa formázható, vagyis a leveleket különböző alakokba lehet rendezgetni. Egyaránt használható beltérre és kültérre, oda tesszük, ahova szeretnénk.

A nem mindennapi tárgyért Melchiorri megkapta a feltörekvő tehetségeknek járó elismerést – ezt a díjat azok a személyek kapják, akik a diploma megszerzését követő 5 éven belül jelentős hatású alkotással jelentkeznek. Noha az Exhale csillár még csak prototípusként létezik, a fiatal tervező azt reméli, hogy a közeljövőben mind a nagyobb épületekben, mind a háztartásokban meghonosíthatja a technológiát, így segítve a károsanyag-kibocsátás mértékének csökkentését.

Forrás: mymodernmet.com, képek: Mike Chino/Inhabitat