A cél a szemléletformálás, élményszerzés.

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA kertészkedést kedvelő kisgyerekes családoknak elindítja a Vesd bele magad! Programot. A program célja az élményszerzés és a szemléletformálás – a szervezők azt remélik, hogy a gyerekek felfedezik a kertészkedés, az önállóan nevelt zöldség élményét és a szabad levegőn, kütyümentesen tevékenykednek majd.

A Vesd bele magad! Program nem szociális alapon szerveződik, tehát nem csak azok pályázhatnak, akiknek nem áll módjukban vetőmagot venni, ugyanis nem az élelmiszerellátás a cél.

A program egyelőre két megyében: Fejérben és Csongrádban indul útjára. Az itt élő családok pályázatát várják, a résztvevő famíliákban legalább egy 6-12 éves gyermek éljen, neki kell ugyanis jelentkeznie. Természetesen a jelentkezési lapot nem nekik, hanem a szüleiknek kell kitölteni és elküldeni. Fontos, hogy a gyermek pályázik, az ő sikere lesz, ha kap a család vetőmag csomagot.

A pályázat ugyanis két részből áll. Egyrészről ki kell tölteni egy on-line jelentkezési űrlapot. Másrészről a pályázó gyerekeknek kell készíteni egy rajzot vagy kézzel írt fogalmazást a „A zöldségek a barátaink” címhez kapcsolódóan. Az elkészült rajzot vagy fogalmazást be kell szkennelni vagy le kell fényképezni és el kell küldeni e-mailban. Érdemes szkennelni, mivel már ezek közül a művek közül is válogatnak a szervezők a legjobban sikerültek kikerülnek a Program közösségi oldalára.

Idén kísérleti jelleggel az említett két megyében, megyénként legfeljebb 500-500 vetőmag csomagot osztanak ki a szervezők. A vetőmag csomagban található 9 növény (saláta, hónapos retek, sárgarépa, cukkini, cékla, zöldborsó, csemegekukorica, paradicsom, vöröshagyma) a gyerekek számára is könnyen előállíthatóak, nem kényesek és kevéssé igényelnek pl. növényvédelmi ismereteket. A vetőmag csomagból egy hozzávetőleg 30 nm alapterületű kiskert hozható létre. Az abban megtermő zöldségek fedezhetik egy átlag család szezonális friss zöldség igényének jelentős részét.

A vetőmagokhoz készül egy elektronikusan letölthető termesztési segédlet és kiskertész napló.

Ezen túl növényvédelmi és tápanyag-gazdálkodási szakértő segít a gyerekeknek, a családoknak, hogy a növények esetleges betegségei vagy károkozói ellen védekezni tudjanak. A Program weboldalára az aktuális teendőkről rendszeresen kerülnek fel írások, segédletek, cikkek. Így a kiskertészek nem maradnak szakmai támogatás nélkül.

A szervezők szeretnék azonban nyomon követni, hogy jól hasznosulnak a vetőmagok.

Így azt kérik minden résztvevő családtól, hogy április-augusztus között havonta egy alkalommal legalább 2 fényképet küldjenek a kertről és a kertészkedő gyermekről. E mellé kérnek még egy rövid, de legalább 250 betűből álló (ez kb, 2,5 sornyi gépelt szöveg egy A/4 lapon) beszámolót, hogy mi történt a kiskertben, milyen élményei voltak a gyermeknek. A hosszabb beszámolónak természetesen örülnek a szervezők. A fényképeket és a beszámolót e-mailban várják majd a szervezők.

A beküldött fényképekből és beszámolókból a szervezők válogatnak és a tervek szerint hetente 14 kiskertész tevékenységét mutatják be a program közösségi oldalán.

A pályázatra jelentkezni február 15-ig lehet.

További információ, kapcsolat: 06302304810 és vbm@agrya.hu
valamint: agrya.hu