Nálad mennyi lapul?

Akár babonás valaki, akár nem, az biztos, hogy jó szerencsének és a gazdagságnak mindenki örül. Az alábbi dolgokhoz szerencsehozó hiedelem kötődik – megerősíteni nem tudjuk ezeket, de többségük már magában frissességgel, vidámsággal telíti meg a légteret, ami mindenképp üdvözlendő.

A következő dolgokat szerencsehozóként tartják számon:

1. Színes bejárati ajtó

A feng shui szerint a délre néző ajtókat pirosra vagy narancsra kell festeni, az északra nézőket kékre vagy feketére, a nyugati tájolásúakat szürkére vagy fehérre, a keleti fekvésűeket pedig barnára vagy zöldre, ha be szeretnénk csalogatni a szerencsét.

2. Elefánt

Persze nem egy élő példányt kell a házban tartani, elég egy kis szobrot, festményt, a hatalmas állat ugyanis okos, hűséges, és állhatatos – így a szerencse szimbóluma.

3. Friss virágok

A friss virágok üdeséget és vidámságot hoznak a helységekbe, a feng shui gyakorlói szerint pedig jó szerencsét is. Arra ügyeljünk, hogy ne tüskés növényt válasszunk, mert annak ellenkező a hatása.

4. Füstölő

A vélekedés szerint a füstölő nem csak megnyugtat, de ártalmatlanítja a negatív energiákat is. Legközelebb, ha rossz napod van, próbáld ki te is, hogy sikerül-e harmóniát teremtened az illatos rudacskával.

5. Gyümölcsök

Egy tál déligyümölcs, párkányon sorakozó almák – állítólag pozitív energiákkal telítődik a lakás, ha mindig van gyümölcs a pulton, az asztalon (ráadásul az egészségünkkel is jót teszünk, ha sokat fogyasztunk belőlük).

6. Katicabogarak

Már ovisként is nagy öröm volt katicát találni, a bájos bogarak állítólag pozitív hatással vannak az életünkre. Sokan hiszik, hogy szerencsét hoznak, ezért egy kis kép formájában érdemes őket a lakásban tartani, élőben macerásabb lenne.

7. Körkörös elrendezés

A feng shui szerint a bútorok körkörös elrendezése is segít az energiák megfelelő, jótékony áramlásában.

8. Lópatkó

Ismert szerencsehozó tárgy, miért ne tehetnénk ki az falra, vagy készülhetne belőle dísztárgy? Több kultúrában is úgy vélik, hogy a bejárati ajtó fölé akasztott patkó szerencsét hoz, de egyesek még azt is hozzáteszik, hogy felfelé kell mutatnia a hatás eléréséhez, úgy ugyanis nem fut tova a szerencsénk. Mások épp ellenkezőleg tudják: a patkónak lefelé kell mutatni, hogy a szerencse mintegy ráhulljon arra, aki alatta elsétál.

9. Kamillatea

A kamillatea nyugtató és pihentető hatású, ráadásul léteznek olyan hiedelmek, amelyek szerint gazdagságot, jó szerencsét is hoz a házba.

10. Jól elhelyezett tükör

A feng shui-ban a tükrök vonzzák a pozitív energiát. Ha úgy helyezzük el őket, hogy a szép kertet, kilátást mutatják, akkor  segítenek pozitív energiával megtelíteni a lakást.

10. Tavacska

A jólét, a boldogság és a jószerencse legjelentősebb szimbóluma a koi pontyoktól hemzsegő tavacska.

12. Fehér égőfüzér

A fellógatott fehér izzósor vonzza a lehetőséget a házba, és segít felismerni a jó szerencsét, amikor megérkezik.

Forrás: www.housebeautiful.com