Avagy mit is ünneplünk április 1-én.

Vigyázat, ha április első napjának reggel szűknek találjuk a ruhánkat, lehet, hogy a bolondját járatják velünk!

Április első napja a bolondok, bolondozók és másokat bolonddá tevők ünnepe. Nem új divat az ugratás: régen is szokás volt a gyerekeket boltba küldeni szúnyogzsírért, esernyőmagért, trombitahúrért vagy hegedűbillentyűért.

Az áprilisi tréfálkozás eredete bizonytalan. Egyik magyarázat szerint kelta népszokás volt, hogy április kezdetén vidám, bohókás tavaszi ünnepet ültek. Mások szerint az ünnep gyökerét Franciaországban kell keresnünk. A régi francia naptár szerint az esztendő április 1-jén kezdődött, ezen a napon az ismerősök ajándékokkal lepték meg egymást. IX. Károly király 1564-ben azt a rendeletet hozta, hogy az esztendőnek onnantól fogva január 1-jén kell kezdődnie. Így az ajándékozások időpontja is áttolódott január elsejére, de a régi évkezdet még sokáig kísértett az emberek emlékezetében.

Eleinte április 1-jén is küldözgettek ajándékokat, majd – tekintettel a kettős költségre – az április elseji ajándékozgatás átalakult: ezen a napon inkább tréfákat küldtek, s végül kialakult az a szokás, hogy a hamis évkezdetet hamiskodással, vagyis bolondozással ünnepelték meg.

Április bolondja az, akit április 1-én tréfásan rászednek, akivel a bolondját járatják, hogy aztán jól kikacagják. Nemcsak a gyerekek, a felnőttek is ugratták, ugratják egymást: Gömör megyében például maskarába bújt férfiak ijesztgették a lányokat és asszonyokat. Április elsején sok minden megengedhető, és az ötletes tréfákon nem illik megsértődni. Persze, mindennek van határa, és nem jó, ha a bolondozás ízléstelenségbe torkollik.

Talán az egyik legrégebbi tréfát Toulouse grófja, XIV. Lajos francia király fia eszelte ki. Gramont márki kárára. Március 31-ének éjszakáján, míg a márki aludt, a gróf cinkosaival kilopatta a ruháit. Minden egyes darabot felfejtettek, majd újra összevarrtak, de szűkebbre. Reggel a márki fel akarta húzni a nadrágját, de nem fért bele. Riadtan nyúlt mellénye után, ám nem tudta begombolni. Ugyanígy járt a kabátjával is. Javában küszködött, amikor rányitotta az ajtót az egyik beépített ember: “Az istenért, márki, mi történt önnel? Egészen meg van dagadva!” A márkiról gyöngyökben hullt a veríték, hogy miféle furcsa és borzasztó betegség üthetett ki rajta. Orvosért futtattak, az orvos pedig – aki szintén beavatott volt – megvizsgálta, receptet írt és gondterhelten távozott. Elszaladtak a recepttel a gyógyszerészhez, aki visszaküldte, hogy nem érti. Nem is érthette, mert ez volt ráírva latinul: “Accipe cisalia et dissue purpunctum”. Vagyis “Végy ollót, és vágd fel a mellényedet!”

Hogy a márki miképp reagált az ugratásra, azt ma már nem tudhatjuk. Az viszont örök érvényű igazság, hogy másokon nevetni könnyebb, mint magunkon – még áprilisban is.