Nauru egy szigetállam Mikronéziában, a Csendes-óceán nyugati részén.
Az aprócska ország lakóinak száma kb. 13 ezer fő, 69%-uk őslakos, 13%-uk kiribati, 9%-uk tuvalui, 2,5%-uk Fülöp-szigeteki és 2%-uk kínai.
A világ legritkábban látogatott országáról úgy tartják, hogy eddig mindössze 15 ezer látogató kereste csak fel, köztük volt II. Erzsébet is, aki egy hivatalos útján ejtette útba a szigetet.
Az izolált helyzet ellenére számtalan ország akarta birtokolni az évszázadok során. Az 1798-as felfedezését követően a Brit Birodalom része lett, majd tartozott Németország, Japán, az Egyesült Királyság, Ausztrália és Új-Zéland fennhatósága alá is. Megvolt persze az oka annak, hogy ennyien magukénak akarták: Naurun masszív foszfátlerakatokra bukkantak, az értékes elem számos iparág alapanyaga. A bányászat nem igényelt nagy erőfeszítéseket, mivel a foszfát a felszínhez közel helyezkedett el.
A bányák azonban 1990-es években kimerültek. Ezt követően az ország gazdasága összeomlott, a lakosság nagy része munka nélkül maradt.
A lapos atoll területe 21,3 km², felszínét főként korallmészkő alkotja. Éghajlata trópusi, sok csapadékkal, elsősorban november és február között.
Naurun a 100-300 méter széles parti sávban laknak az emberek, ez a sáv alkalmas földművelésre, de annyira csekély a mezőgazdaság, hogy élelmiszerként nagyrészt készételt és konzerveket importálnak, emiatt a lakosok 40%-a cukorbeteg. Kevés az ivóvíz is.
A foszfátbányászatból származó, tengerbe ömlő iszap súlyosan pusztította a környező tengerek élővilágát is és nagy kárt okozott az erőltetett kókusztermesztés, valamint a patkány, kutya, macska, házisertés behurcolása is.
Nauru népképviseleti demokratikus köztársaság. Az államfő az elnök, aki egyben a kormány vezetője is, a 18 tagú, egykamarás parlamentet háromévente választják. A szigetország 1968-ban elnyerte ugyan függetlenségét, de most is Ausztráliától függ, illegális bevándorlókat deportálnak ide némi pénzért cserébe.
