Egyedülálló kapcsolat.

A feketetorkú mézkalauz (Indicator indicator) Észak-Afrika szaharai régiójától délre élő madár. Egészen különös kapcsolat fűzi az ott élő törzsekhez, mutat nekik egy csemegét, cserébe pedig ő is megkapja azt, amit szeretne.

A mézkalauz ugyanis megközelíti az embert és hangos csipogással próbálja felhívni annak figyelmét.

Az évszázadok alatt a bennszülött törzsek rájöttek, hogy érdemes a szárnyast követni, ugyanis méhekhez (és így mézhez) vezeti őket. Miután a mézvadászok a méheket füsttel elűzik és a mézet kiszedik, a kis vezetők is megkapják fizetségüket: a számukra értékes viaszt.

Noha az emberek háziasított állatok segítségével évezredek óta vadásznak, ez a fajta partneri viszony ritka, mivel a madarak nem háziasítottak és nem is képzik ki őket a feladatra. Ellenkezőleg: a madár az, aki megtanítja az embernek, hogy kövesse őt, így kialakítva az egyik legkülönlegesebb kapcsolatot, ami ember és állat között létezhet.

A szokatlan együttműködést először a portugál misszionárius, João dos Santos írta le 1588-ban Mozambikban.

Santos gyakran észrevett egy kis madarat, amely keresztül repült a templomfalban lévő repedéseken és rágcsálta  gyertyákat. Azt is feljegyezte, hogy a madár miként hívta az embereket a hangjával és azzal, hogy fáról-fára repkedett.

A következő évszázadokban elvétve történtek feljegyzések a madár szokatlan viselkedéséről de ezek egy része csak anekdota, mítosz maradtak. Egy kenyai ökológus, Hussein Isack és egy német zoológus, Ulrich Reyer publikálták az úttörő eredményeiket 1898-ban, a legendák bizonyítására.

Leírásuk szerint a madár nyugtalanul közel repül az emberhez, kettős hangot ad ki, (tirr-tirr-tirr-tirr), majd eltűnik és visszatérve egy feltűnő fára vagy bokorra ül. Ha nem közelítik meg legalább 5-15 méterre, akkor ismét hívni kezdi az embert. Amikor a mézvadászok követik, fütyülnek, dörömbölnek a fákon és beszélnek a madárhoz, aki így vezeti őket egészen addig, amíg el nem éri a méheket. A fészekhez érve a madár leadja a jelzőhívást.

Maguk a vadászok is egy speciális módját fejlesztették ki a madárral való kommunikációnak, a madár pedig megtanulta ezt úgy értelmezni, mint egy jelzést, hogy készek őt követni.

A mézkalauz étrendje főként viaszból áll, méhviaszból és más viaszos váladékból, amit pajzstetvek, férgek vagy rovarok választanak ki. Emellett rovarokat, pókokat is eszik, sőt néha gyümölcsöt is. A madár egyike azon állatoknak, akik képesek megemészteni a viaszt, a hozzájutása azonban teljes mértékben az emberektől függ. A szakemberek szerint a méhkasok 96%-a megközelíthetetlen számára, ha egy ember nem nyitja fel neki. időnként a méhészborz segít a felbontásban erős karmaival. A madarat egyébként a szaglása segíti a méz megtalálásában.

Forrás: www.amusingplanet.com