Öngyilkos kannibál.

Mexikóban, Déli-Alsó-Kalifornia szűk félszigetén egy különleges kaktusz él, a ’kúszó ördög’-ként ismert Stenocereus eruca. Ahelyett, hogy egyenesen, mereven állna, mint más fajok, ez a kaktusz inkább mászik: lefekszik a földre, csak a csúcsa emelkedik fel kissé.  Amikor több száz ilyen kaktusz nő együtt, egy masszív kolóniában, egészen úgy festenek, mintha brutális mészárlás történt volna, és valaki könyörtelenül cafatokra tépte volna a növényeket.

A földön csúszó kaktusznak megvan az a ritka képessége, hogy „mászik”.

Ezt úgy éri el, hogy vízszintesen növekszik a csúcsán, ezzel egyidőben pedig elpusztul a hátsó része. A szárának alsó részén elől új gyökerek képződnek, amelyek mintegy horgonyként tartják a földön a növényt, miközben vizet és tápanyagot vesznek fel. Az elpusztult növényi részek pedig a talajba kerülve lebomlanak, szintén tápanyagot képeznek, és így újra felvehetővé válnak a növény számára. Vagyis a kúszó ördög nem csak feláldozza magát, hogy túléljen, de el is fogyasztja saját részét.

Természetes élőhelyén, ahol a klíma nedves és óceáni, kb. 60 cm-t mászik egy év alatt.

Fotó: Pamla J. Eisenberg/Flickr

Azonban száraz, forró körülmények közé kerülve, a növény növekedése kb. 90 %-kal lelassul. Azon a helyen, ahol él, nincs lehetőség a pollen terjesztésére, ezért dolgozhatta ki ezt a sajátos stratégiát, az aszexuális szaporodást, amelynek során gyakorlatilag saját magából reprodukálja saját magát.

Fotó: Enez35/Flickr

Forrás: www.amusingplanet.com