Láncreakció.

A történelem tele van környezeti katasztrófákkal, de az 1958-as kínai csapás még ezek közül is kiemelkedik. Nem árt felelevenítenünk, hogy mi is történt, hiszen aktualitása van.

Az egész 9 évvel azután kezdődött, hogy Mao Ce-tung és a mögötte álló Kínai Kommunista Párt hatalomra került Kínában. 1958 volt az az év, amikor a vezető meghirdette a ’nagy ugrás’ politikáját, azzal a céllal, hogy az elmaradott országot fejlett ipari országgá tegye. Az erőteljes társadalmi és gazdasági kampány során többek közt földreformot hajtottak végre, megszüntették az egyéni, privát tulajdonú gazdaságokat és létrejöttek a kollektív szövetkezetek.

Mao egyik első intézkedése a farmok megvédésére irányult.

Úgy tájékoztatták, hogy a verebek rengeteg gabonamagot falnak fel, ezért Mao elrendelte, hogy mindenki pusztítsa el a verebeket a lakóhelye környékén. A Nagy Verébkampány alatt több száz millió madár esett a rendelkezés áldozatául. A mozgalom egyébként egy 4 állat irtására irányuló kezdeményezés részét képezte – nem kímélték a szúnyogokat, patkányokat, legyeket sem az emberi higiénia javítása érdekében.

1960-ra nyilvánvalóvá vált, hogy a Nagy Verébkampány elhibázott.

Úgy tűnt, hogy a verebek nem csak gabonamagot fogyasztanak, hanem bizony rovarokat is. Ki lehet találni, hogy mi történt a rovarokkal a verebek hiányában: brutálisan elszaporodtak.

A sáskák beborították az országot, mindent letaroltak, amit találtak, nem kímélték a terményeket sem. Az emberek élelme vészesen fogyott, milliók éheztek. Egyes számítások 45-78 millió áldozatról beszélnek, de a teljes igazságot vélhetően sosem tudjuk meg. Egy kínai újságíró, Yang Jisheng 36 millió áldozatról ír a nemrég az USA-ban megjelent, Kínában betiltott könyvében.

Az emberek elképesztő tettekre kényszerültek.

A dokumentumok szerint több ezer esetben egymást falták fel az emberek. Kimondani is rettenetes, de megtörtént, hogy a túlélésért a szülők megették a gyermekeiket, vagy a gyerekek a szülőket. Ez annyira borzasztó volt, hogy a Nagy Éhínségről több mint 50 éven keresztül még beszélni is tabunak számított az ázsiai országban. Ráadásul a legszomorúbb az, hogy a lakosoknak nem is kellett volna éhen halniuk. A hatalmas gabonatárolók tele voltak, ám a kormány nem nyittatta meg azokat.

Nem a verebek pusztítása volt az egyetlen tényező, ami ehhez a tragédiához vezetett.

1960-ban komoly aszály is sújtotta a vidéket. A kormány ráadásul új mezőgazdasági technikákat vezetett be, amelyek később óriási tévedésnek bizonyultak. És persze ott volt a Kínai Kommunista Párt politikája, ami elfedni és eltussolni igyekezett a gondokat.

Kínában még mindig inkább nehéz periódusról, környezeti katasztrófáról beszélnek, ha ezek az évek szóba kerülnek. Az embereknek nehéz szembenézniük a letűnt idők brutalitásával. Pedig tudjuk jól: amelyik nép nem képes szembenézni a múltjával, annak nincs jövője.

Forrás: www.mnn.com