Az úszódresszek fejlesztését is inspirálja.
Az indiai lótusz egy gyönyörű növény, Dél- és Kelet Ázsiában őshonos faj. A hindu és buddhista vallásban szentként tisztelt lótusz a megvilágosodás és az újjászületés szimbóluma, valamint India és Vietnám nemzeti virága.
A lótusz egy ritka példája azon növényeknek, amelyek képesek szabályozni a hőmérsékletüket. A virágok belsőleg termelnek hőt és akár a 20 fokkal is meghaladhatják a levegő hőmérsékletét, ami segít abban hogy a rovarbeporzókat odacsalogassák.
Ez azonban még nem az a bizonyos “lótusz hatás”. Az ugyanis a levelek víztaszító és öntisztító tulajdonságára utal. Más növényekhez hasonlatosan a lótusz is szén-dioxidot köt meg és oxigént bocsát ki, apró pórusokon, légnyílásokon (sztómákon) keresztül. A legtöbb növényben ezek a levél alsó felén találhatók, így az eső, vagy a levegőben szálló por nem tudja eltömíteni azokat.
A lótusz azonban vízinövény, a levelek alsó része nem a levegővel érintkezik, így a sztómák a felső részre kerültek, a levél mikroszkopikus felületi textúrájának köszönhetően azonban mégis tiszták és szárazak maradnak. A méter 10 milliomod részénél kisebb, ujjszerű képletek minimalizálják az érintkezési felületet a levél és a vízfelület között, így a víz inkább gyöngyként fut le, mintsem szétterjed. A hatást még kisebb víztaszító viasz képletek erősítik fel. A legkisebb zargatás elég ahhoz, hogy a cseppeket lepergesse a levélről, miközben a port, koszt, gombaspórákat és alga képleteket is magával viszi.
A felszín – textúrája matt – bársonyos megjelenést kölcsönöz a lótuszlevélnek, amely más, víztaszító növényekre pl. a ginkgóra vagy a sarkantyúkára is jellemző. Hasonló hatás a rovarszárnyaknál és néhány gekkó bőrénél is megfigyelhető.
Ez a lótusz hatás inspirálta többek között a szintetikus öntisztító textíliák és úszóruhák fejlesztését.
