Alighanem hazánkban él a világ legöregebb szőlője. A Guiness-rekordokat számon tartó hivatal szerint a világ legöregebb szőlője Mariborban, Szlovéniában él, a 350 éves tőkét nagy becsben tartják, szívesen mutogatják a turistáknak.

Eközben csak kevesen tudják, hogy egy pécsi udvarban egy 500 éves tőke bújik meg, ami alighanem jó néhány évtizeddel korábban került ültetésre, mint híres társa. – adta hírül a PécsMa.hu.

Vélhetően még a török időkben ültették a szőlőt – elképzelni is nehéz, hogy mennyi mindent megélt már. A jelenlegi tulajdonosa közel 50 éve gondozza, elmondása szerint azokban az években, amikor beérik, kb. 100 kg-ot szüretelnek róla. Általában az első hó leeséséig fent hagyják a fürtöket, majd a spájzban érlelik tovább. Tóth Ödön és családja idén pálinkát főz a gyümölcsből, mert már nem bírnak el ennyi szőlővel.

A pécsi szőlő roppanós, édes, nagyon ízletes, lédús, húsos, kemény szemű csemege szőlő. Egy Itáliából származó fajta, a neve ’Rosa menna di vacca’, vagyis magyarul ’Rózsaszín tehéntőgy’ – a hasonlóság miatt. Ez a fajta csak augusztus végén kezd érni, és nagyon sokáig érik, még a karácsonyi asztalra is jut belőle.

A Papnövelde utcai ház udvarát teljesen befutja a szőlő, csüngenek rajta a 25-30 centis fürtök. Rengeteg termést hoz, a tőke kerülete csaknem egy méter. Világszám lehetne, ha a maribori szőlőhöz hasonlóan kezelnénk, metszése és szüretelése minden évben népünnepély.

Forrás: www.pecsma.hu