Öröm a tanulás.

Napjainkban átalakulóban vannak a munkahelyek, sok cégnél már nem hagyományos irodákat, de újszerű közösségi tereket, inspiráló környezetet találunk. Miért ne gondolhatnánk az óvodákra, iskolákra is másképp? Nem kell, hogy az oktatás kizárólag sorba rendezett padokban, szabályos osztálytermekben folyjon!

Legalábbis így gondolta a világ egyik legjövedelmezőbb startup cége, a WeWork. Nagyon úgy fest, hogy a vállalat az oktatást is szeretné megreformálni, erre utal a WeGrow iskola nyitása New Yorkban. Hogy mennyire nyitott, játékos, hívogató ez a Montessori-stílusú intézmény, azt rögtön láthatjuk a képeken.

Itt a tanulók minden héten a természetbe, az élőlények közé is ellátogatnak és nem meglepő, hogy az itt használt anyagok is környezetbarátok. Maga az iskola egy építészeti céggel, a BIG-gel közös munka.

A beltéri bútorokon, lekerekített elemeken nem csak ücsörögni, de heverészni, pakolni is lehet. A mennyezetről lógó egyedi fakuckók pedig hangtól óvott kis vackokat jelentenek. Rengeteg természetes anyagot használnak, puha szöveteket, sok fát, amelyek mind a felfedezésre és játékos tanulásra serkentik a gyerekeket.

A hatalmas nyitott térben a 2-11 éves tanulók könnyen kapcsolatba, interakcióba léphetnek egymással, a kisebbek is tanulhatnak a nagyobbaktól, és fordítva: nincsenek szeparált korosztályok.

Játékos, átlátható, otthonos és mégis strukturált tér várja itt a gyerekeket. A tanulás nem magolás, itt felfedezésen, érzékelésen, tapintáson, a kreativitás megélésén keresztül történik.

Az iskolában megtaláljuk a nagy közösségi terek mellett az intimebb, privát kuckókat is, így lehetővé válik, hogy a gyerekek könnyen váltsanak egyik tevékenységről a másikra, az önálló munkáról az együttműködésre. A hagyományos matek, tudományok, társadalomtudományok és nyelvi órák mellett zene, dráma, tánc és művészeti leckék is vannak, de helyet kap a jóga is.

Minden héten felkeresnek egy farmot, ahol az élelmiszerek előállításába ássák be magukat.

A WeGrow célja nem kevesebb, mint hogy globális hálózatot hozzanak létre ezekből az iskolákból, amelyek nem csak a dolgozóik, de bárki számára elérhetőek lennének.  A bárki persze relatív, hiszen a lenyűgöző, inspiráló helyen tanulás sajnos nem kevés költséggel jár: az oviskorú gyermekek számára a tandíj kb. 6 millió Ft-nál kezdődik.

Forrás: www.treehugger.com, képek: Laurian Ghinitoiu