Ebzárlat lesz az erdők nagy részében.

Miért szükséges veszettség ellen vakcinázni?

A veszettség vírusára nemcsak a vadon élő állatok, de a házi emlősállatok is fogékonyak, azonban vakcinázással a betegség megelőzhető. Vadállatokban a fertőzés fő fenntartói a vörös rókák. Hazánkban kb. 75 000 róka él. Magyarországon 1992 óta vakcináznak, ennek köszönhetően a betegség mára ritkán fordul elő. Emberi megbetegedésre 1994 óta nem került sor. A rókák vakcinázását állategészségügyi hatóság, évente két alkalommal szervezi.

Mit kell tudnom a vakcinázásról?

A kihelyezett csalétek az ember számára kellemetlen szagú, belsejében alumínium bliszterben található a vakcina. Annak érdekében, hogy a rókák minél nagyobb arányban egyék meg a csalétekbe rejtett oltóanyagot, az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől számított 21 napig az illetékes járási főállatorvos ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el. Az érintett települések listáját a NÉBIH weboldalán megtaláljuk. A vakcinázás pontos időpontjáról a települések önkormányzati hirdetőtábláján, illetve külterületén kihelyezett plakátokról is tájékozódhatunk. A csalétekszórás a lakott területeket és a belterületeket nem érinti.

A vakcinázás időpontja 2017-ben

2017-ben szeptember 30. és október 14. között zajlik hazánkban a rókák őszi veszettség elleni orális vakcinázása, az ország területének közel kétharmadán történik a vakcina tartalmú csalétkek kisrepülőgépes kiszórása.

A vakcinázott területek elhelyezkedése

A rókák 2017. évi őszi, veszettség elleni, szájon át történő országos immunizálási kampánya a Dél-Dunántúlon, valamint az ország Dunától keletre eső teljes területén szervezi meg a védekezést az érintett megyei kormányhivatalok élelmiszerlánc-biztonságért felelős főosztályainak bevonásával.

Kép: www.nak.hu

Annak érdekében, hogy a lakosságot és a gazdálkodókat minél rövidebb ideig zavarják, gyors és hatékony intézkedést terveztek a hatóságok. A csalétkek kihelyezése kisrepülőgépes kiszórással történik. Különösen Budapest esetében, a lakott területek kimaradnak a mentesítésből. Abban az esetben, ha a vakcina kijuttatását végző személyzet a repülőgépről észleli bármilyen tevékenységet végző, a szabadban mozgó emberek jelenlétét, szünetelteti a csali kiszórását.

Mit tegyek, ha rókával találkozom?

Az élőhelyek átalakulása miatt egyre gyakrabban találkozhatunk rókával akár nagyvárosokban is, mivel a faj könnyen megtalálja életfeltételeit az ember környezetében. Ezért a NÉBIH szemléletformáló programot indított, amelynek célja, hogy minél többen felismerjék a veszettség tüneteit és gyanú esetén értesítsék a hatóságot, azonban ne ijedjenek meg a lakókörnyezetükben felbukkanó rókáktól. A kampányban szó esik többek között a veszettség tüneteiről, terjedésének módjáról és megelőzéséről, érdemes nyomon követnünk a tájékoztatást!

A NÉBIH felhívja minden gazdálkodó, állattartó és a szabadban bármilyen tevékenységet végzők figyelmét a szabályok betartására!

Forrás: erdeiprogramok.hu