Az ember okozta a vesztét.

Noha a dodó, egy röpképtelen madár már a 17. században kihalt, máig az egyik legismertebb példája a fajok elvesztésének. Most azonban egy géntechnológiával foglalkozó cég, a Colossal Bioscience azon dolgozik, hogy visszahozza ezt a különlegesen bumfordi madarat a Földre – vagy legalábbis egy hozzá hasonló élőlényt.

A híres állat Mauritius szigetén volt őshonos és a feljegyzéseknek köszönhetően tudjuk, hogy jellegzetes görbe csőrrel, tompa kékes-szürke tollakkal rendelkezett és nagyjából 23 kg-t nyomott. A tudósok feltételezése szerint az élőhelyén található természetes ellenségeinek hiánya miatt idővel röpképtelenné vált. A 16. század elejéig vígan élte életét, de amikor az európai hajósok megérkeztek és magukkal hozták a patkányokat, kecskéket, malacokat és szarvasokat, a dodónak befellegzett. A ragadozók könnyen levadászták a madarat és 1690-re a dodó kihalt.

A dodó tulajdonképpen remek példája annak, hogy miként taszítottunk mi, emberek egy fajt a kihalás szélére azáltal, hogy ellehetetlenítettük a természetes élőhelyén.

Most azonban a tudósok a rendelkezésre álló génszekvenciák segítségével megpróbálják feléleszteni a fajt. A Colossal Bioscience kutatócsapata azt tervezi, hogy géntechnológiai eljárásokkal és a dodó jelenleg is élő legközelebbi rokonának, a sörényes galambnak a segítségével megalkotják azokat a csírasejteket, amelyeket aztán egy tyúk gazdaszervezetbe juttatnak.

Ha az erőfeszítéseiket siker koronázza, az eredmény nem ’a’ dodó lesz, csupán egy igen hasonlatos lény, hasonló jellemzőkkel – egy olyan madár, amely elfoglalhatja a dodó helyét az ökoszisztémában.

A tervek szerint a madarat visszahelyezik a vadonba Mauritiusra. Az ’új dodó’ azonban nem tudja megtanulni a közösségtől és a szüleitől a viselkedési normákat sem.

A cég egyébként a mamut és az erszényesfarkas visszahozatalán is dolgozik. A kísérletek persze etikai aggályokat is felvetnek, sokan úgy vélik, hogy az erőforrásainkat inkább a még élő fajok megmentésére kellene fordítanunk.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Colossal Biosciences (@itiscolossal) által megosztott bejegyzés

Forrás: mymodernmet.com