Anyák nehéz helyzetben.

Több százezer forintos kár keletkezett egy amerikai drogériában, miután valaki összekeverte a sminkkészlet színeit. A leleplező fotó bejárta az internetet, és ahogyan az lenni szokott, rögtön heves viták lángoltak fel. Az „elkövető” ugyanis a jelek szerint egy gyerek volt.

A Georgia államban található Sephora nevű üzlet sminkrészlegét rendezték át kicsit, némileg összekeverve a szivárvány színeit. A dolgot bonyolítja, hogy a fotót feltöltő hölgy szerint a „bűnös” egy aprócska gyerek volt.

Természetesen rögtön felmerül a kérdés, hogy ki a felelős a gyerek viselkedésért? Hiszen akárhogyan is nézzük, a nagyjából 270 000 Ft-nyi kár nem elhanyagolható. A hölgy szerint a gyermek felügyelet nélkül randalírozott, legalábbis a vele lévő anyja ügyet sem vetett rá. Természetesen baleset mindenkivel előfordulhat – például lever valamit, de itt úgy tűnik, ennél jóval többről van szó.

„Az életben százszor rosszabbul nézett ki”- írta a fotót készítő Brittney Nelson a facebook posztjában, amit azóta 27 ezren megosztottak. A nő azt is hozzátette, hogy az anyákat arra kéri, lehetőleg csemetéik nélkül menjenek sminkcuccot vásárolni.

Ez utóbbi mondata vágta ki sokaknál a biztosítékot. A kommentelők egy része azt bizonygatta, hogy gyerekkel is lehet vásárolni, az anya felelőssége ellenőrizni és rendre tanítani a kölyköket. Sokan azt sérelmezték, hogy lehetetlen feladat elé akarja állítani a kisgyerekkel rendelkező nőket. Volt, aki egyenesen azzal érvelt, hogy ez amúgy is egy teszter-készlet, ne frusztrálják az anyákat azzal, hogy csak gyerek nélkül mehetnek be egy boltba.

Akárhogy is, az eset felvet néhány kérdést. Az ünnepi vásárlóroham előtt biztosak vagyunk abban, hogy kevesen szeretnének hasonló látvánnyal szembesülni – akár eladóként, akár vásárlóként, akár anyaként.

Forrás: www.countryliving.com