Tudnivalók a veszélyes gázról.

Sajnos egyetlen nyár végi időszak sem telik el a bortermelés körüli tragédia nélkül – pedig már gyerekként is megtanultuk, hogy a pincében termelődő gáz halálos balesetet okozhat. A szüret utáni munkálatok egyik legfontosabb veszélyforrása a mustgáz. Minden évben több hívás fut be ilyenkor a tűzoltókhoz, noha a tragédiák egyszerűen megelőzhetőek lennének.

A köznyelvben mustgáznak nevezett anyag valójában egyszerű szén-dioxid, ami a gyümölcs erjedése során keletkezik. Ez a gáz színtelen, szagtalan, a levegőnél másfélszer nehezebb, ami zárt térben, a levegőt kiszorítva, a padló szintjétől tölti fel a helyiséget. A szén-dioxid önmagában nem mérgező, de mivel kiszorítja a levegőt a pincéből, oxigénhiányos állapotot idéz elő a zárt térben. A mustgáz miatti oxigénhiány szédülést, álmosságot, eszméletvesztést, végül akár fulladásos halált okozhat.

A mustgázzal kapcsolatos balesetek némi elővigyázatossággal megelőzhetőek.

A borospincék szellőztetése mellett ajánlatos szén-dioxid-érzékelőket telepíteni. Jól ismert módszer a gyertyázás, amikor az ember egy gyertyával ellenőrzi a pince levegőjének összetételét. Fontos azonban, hogy a gyertyát ne vállmagasságban, előre kinyújtott kezében tartsa a pincébe igyekvő, hanem engedje derékmagasság alá. A legegyszerűbb megoldás egy lapátra – vagy más kerti szerszámra – helyezett mécsest, gyertyát tartani lábmagasságban. Amennyiben a láng kialszik, az egyértelmű bizonyítéka annak, hogy nincs elegendő oxigén a pincében, azonnal el kell hagyni a helyiséget.

A szén-dioxiddal telített helyiségbe csak sűrített levegős légzőkészülékben lehet biztonságosan bemenni, ezért aki mustgázzal kapcsolatos balesetet észlel, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot és kérje a tűzoltók segítségét!

Forrás: www.katasztrofavedelem.hu