A teknősök védelmében.

A Galápagos-szigetek ezernyi kincset rejtenek, az extrém lokáció és kedvező klíma miatt olyan fajok élnek itt, amelyek sehol máshol a világon nem találhatók meg. A legismertebb lakó alighanem a galápagosi óriásteknős.

A 20. század második felére az óriásteknős a kihalás szélére került. A 16. században még 250 ezer egyedet számláló fajból az 1970-es évekre már alig 3 ezer maradt, elsősorban vadászat miatt.

A teknősök kevésbé mozgékonyak és védtelenek, ezért egyszerű őket begyűjteni és hajókon tárolni, ahol akár egy évet is túlélhetnek étel nélkül, viszont ők maguk (állítólag ízletes) táplálékot jelentenek a tengerészeknek.

A hajósok a 19. század elején kezdtek kolóniákat létrehozni a Galápagos-szigeteken, aminek következében a teknősök populációja drámaian megcsappant. Azonkívül, hogy vadászták a páncélosokat, a telepesek mindenféle olyan állatot hoztak magukkal, amelyek felborították a törékeny ökológiai egyensúly. Kecskék, galambok, szamarak, sertések, macskák lepték el a földdarabot és invazív betolakodóként rengeteg kárt okoztak. A legpusztítóbbak a kecskék voltak, amelyek lelegelték a ritka növényeket, az őshonos fákat, szinte a teljes vegetációt.

1995-ben megszületett a döntés, hogy a kecskéket kiiktatják a Galápagos-szigetekről annak érdekében, hogy a szigetek flóráját és faunáját megvédjék. Az Izabella-projekt keretében világosan megszabták az irányelveket. A munka 1999-ben kezdődött, egy csapat képzett vadász járta be gyalogszerrel a szigeteket, majd helikopterről is vadászták az állatokat. Néhány éven belül a kecskék 90%-a eltűnt, viszonylag könnyen, de ahogy a kecskék egyre ritkábbak lettek, úgy egyre nehezebb volt őket észrevenni, mert megtanultak elbújni bozótba, barlangba, lávaalagutakba.

A maradékkal nem boldogultak, ezért ún. Júdás kecskéket vetettek be. Néhány száz kecskét összegyűjtöttek, ivartalanítottak, hormonnal kezeltek, nyomkövetővel láttak el és szabadon bocsájtottak a szigeten. Mivel a kecskék kíváncsiak és társas lények, egyből a beépített kecskéket keresték, így a vadászok könnyen megtalálták a kóborlókat. Amikor ráleltek egy nyájra, mindet lelőtték, kivéve a Júdás kecskéket, akik így további kecskéket tudtak előcsalogatni. Miután megszabadultak a kecskéktől, a tetemeket otthagyták, hogy értékes tápanyagként lebomlásnak induljanak és visszakerüljenek a földbe.

Miután a kecskék eltűntek, a vegetáció elképesztő változás ment keresztül. A kis fák újra nőni kezdtek, bokrok, magoncok, kaktuszok, más endemikus fajok növekedtek, terjedtek és a teknősök állománya is stabilizálódott.