Még a temetői mécsest is külön gyűjtik.

Ljubljana, Szlovénia fővárosa nem véletlenül nyerte el az ’Európa zöld fővárosa’ címet 2016-ban. A szlovéneknek sikerült néhány év alatt egy barátságos, élhető, zöld, gyalogosbarát várost kialakítaniuk.

A 280 000 lakossal rendelkező település rengeteget tett a környezetvédelemért és fenntartható fejlődésért.

A városközpont, ahol korábban az autók és egyéb járművek domináltak, ma egy kellemes hely a gyalogosok és biciklisek számára, kávézókkal, padokkal, folyóparti sétányokkal. A főutcáról kitiltották a járműveket, a belvárosba még az ott lakók sem hajthatnak be, ugyanakkor jelentősen fejlesztették a kerékpáros és gyalogút hálózatokat. A belvárosban biogáz üzemű buszok és elektromos taxik közlekednek, amiket az idősek, a mozgássérültek és a kisgyerekes családok ingyen vehetnek igénybe. Az Urban nevű, 12 napelem panellel ellátott, zéró kibocsátású kisvonat is a frekventált turisztikai látványosságok között szállítja az utasokat.

A zöldterületeket megőrizték, sőt növelték.

Több, mint 2000 fát ültettek, 5 új parkot létesítettek, és megtisztították-felújították a Száva partját is. Az intézkedéseknek hála itt 542 négyzetméternyi zöldterület jut egy főre (összehasonlításként: Budapesten 13).

Fontos lépés volt, hogy megszervezték a jól működő szelektív hulladékgyűjtést.

Szlovénia az Európai Unió éllovasa lett újrahasznosításban, sőt, Ljubljana, első Európai Uniós fővárosként elkötelezte magát a hulladék nullára csökkentése mellett is. Az a céljuk, hogy néhány évtizeden belül feleslegessé váljanak a szemétlerakók, és a hulladék gazdálkodásban a megelőzésre, az újrahasználatra és az újrahasznosításra kerüljön a hangsúly. Már most óriási eredményeket értek el: Ljubljana-ban 16 kg-ról 145 kg-ra nőtt az egy lakosra jutó szelektív hulladék mennyisége. Ehhez persze az is kellett, hogy házhoz menő szelektív gyűjtést építettek ki. A városban ezen kívül még több mint 2500 gyűjtőpont is van a közterületeken, jó részük a föld alatt! És hogy mennyire odafigyelnek az apró dolgokra is, azt jól mutatja hogy például a temetőkben is külön gyűjtik a mécseseket és az elszáradt virágokat is.

Ljubljana-ban kiváló az ivóvíz, ezért palackos vizek helyett annak fogyasztását ösztönzik, kutakkal és az azokat megmutató applikációval.

Forrás: ec.europa.eu