Semmi pánik, ez csak pánik.
Bár az emberek köztudottan elájulhatnak erős érzelmi sokktól, pániktól, félelemtől, az állatok körében nem ismert ez a jelenség. Kivételt jelentenek az ájulós kecskék, akik azonban pontosan ezt teszik. Elvetődnek, nem egyszer úgy, hogy a lábaik viccesen az égnek merednek. Miután mozdulatlanul fekszenek a földön néhány másodpercig, újra magukhoz térnek és lábra kapnak, ugyanolyan gyorsan, mint ahogy elaléltak.
Ez a különös reakció olyan népszerűvé tette az ájuldozó kecskéket, hogy villámgyorsan terjednek a róluk készült mókás képek, felvételek.
A felboruló kecskék valójában nem ájulnak el, csak a félelemtől merevednek meg, ez egy genetikailag determinált állapot, amit Thomsen-kórnak (Myotonia congenita) neveznek. Mindez azt eredményezi, hogy az ijedtség vagy a félelem hatására rövid időre merevvé válik az izomzatuk. Amikor ez elmúlik, ismét lábra tudnak állni. Emiatt ideges kecskéknek, merevlábú kecskéknek, falábú kecskéknek is hívják őket.
A myotonia az izomzat olyan állapota, aminek nincs köze a központi idegrendszer működéséhez. Vagyis nem károsítja az állatokat, nem is fájdalmas, noha vélhetően elég kellemetlen állapot.
Ezek különös kecskék először Tennessee államban bukkantak fel az 1880-as években, amikor egy farmra érkező mezőgazdasági munkás, John Tinsley 4 ilyen jószágot hozott magával.
Pár év után a kecskéket eladta a munkaadójának és legalább az egyik állat hordozta ezt a genetikailag kódolt kórt. Pontosan senki sem tudja tehát, hogy honnan került be az Egyesült Államokba az első állat, a mendemonda szerint talán Kanadából.
A kecskék idővel húsforrássá váltak, ugyanis izmosak, mégis engedelmesek, könnyen tarthatóak. Barátságos természetűek, intelligensek, ezért sokan kedvencként nevelgetik őket.
Forrás: www.amusingplanet.com, kiemelt kép: www.kidsdiscover.com
