Illatos gyanta.

Néhány héttel ezelőtt elsősorban a kínai községi médiában terjedt el az a fénykép, ami rengeteg reakciót, nem kevés felháborodást és értetlenkedést váltott ki. Néhányan művészeti installációra gyanakodtak, mások szokatlan növényvédelmi eljárásra és olyanok is voltak, akik emberi vandalizmust sejtettek a képek mögött.

Eredetileg egy Facebook csoportba került fel a kép. A fotón tucatnyi tasak látható, amilyeneket az infúzió során is használnak. Ezek a zacskók azonban a fák ágairól lógtak és zöld csövek tekeregtek belőlük, a végükön a fák törzsébe fúródó hatalmas tűkkel.

A tasakban lévő folyadék azonban nem kezelésre szolgált, hanem egyfajta ‘kórság’, ami aktiválja a fa saját védekezési mechanizmusát és így keletkezik a világ legdrágább fája.

Kynam-nak vagy kyara-nak nevezik azt a rendkívül ritka fát, amit nagyon erős, összetett illata miatt a parfümökben és füstölőkben használnak.

Egyetlen grammja akár 10 ezer dollárba (kb. 3 millió Ft-ba) is kerülhet, amivel messze a legdrágább fának, sőt a legdrágább természetes anyagnak számít a világon.

Egyébként az agárfa vagy sasfa (Aquilaria malaccensis) mindegyik fajtája drága. Ez a növény évezredek óta fontos része a kínai, japán, indiai, arab és délkelet-ázsiai kultúráknak. A sasfa közepe viszonylag illatmentes, halvány színű, de bizonyos körülmények között a fa egy sötét gyantát termel, amely a rendkívül értékes kynam-ot eredményezi.

Évszázadok óta tudják az emberek, hogy a sasfa csak akkor termel ilyen gyantát, amikor károsodik. A korábbi feltételezések szerint a károsodást számos stresszfaktor, például villámcsapás vagy a hangyák, méhek támadása, nagyobb állatok rágása idézheti elő. Mára kiderült, hogy mindez egy bizonyos penészgomba fertőzésének köszönhető.

A Phialophora parasitic nevű penész behatolva a fába előidézi az illatos gyanta képződését. A sűrű anyagnak átható, karakteres illat van, amelyet magasminőségű parfümöknél és illatosítóknál használnak. A fertőzést mesterségesen is megpróbálják az ültetvényeken előidézni, ezekkel a tasakokban lévő folyadékokkal.

Forrás: www.odditycentral.com