Csemegének számító rákokat fognak.
Van egy hely Belgium tengerpartján, a franciaországi Dunkirk várostál kb. 20 km-re, amit Oostduinkerke-nek, azaz “keleti Dunkirk”-nek neveznek. Ezen a helyen egy csapatnyi halász a halászatnak igen szokatlan formáját gyakorolja. Nem csónakkal vagy hajóval közlekednek, hanem hálóikkal lóháton lépegetnek a tengerparton.
A lovas halászok egy speciális rákféle után kutatnak, amit homoki garnélának hívnak.
A 3-5 cm-es, vékony állat az Északi-tenger déli területein él, Belgiumban finom csemegének számít. Öt évszázaddal ezelőtt a lóhátas halászat még az Északi-tenger teljes partvidékén elterjedt volt, Franciaországtól Hollandiáig, sőt, még Dél-Angliában is. Napjainkban ez a rendhagyó tevékenység már csak néhány kilométernyi partszakaszra korlátozódik. Ami valamikor egész napos elfoglaltság volt, az ma már csak hobbi, leginkább turistalátványosság.
A rákhalászatra a melegebb napokon kerül sor, amikor a tenger nem jeges.
Apály előtt, amikor a tenger már kezd visszahúzódni, de még nem teljesen húzódott vissza, a halászok felszerszámozzák a lovaikat, és hosszúszárú gumicsizmában, élénksárga vízhatlan ruhában kilovagolnak a tengerpartra. A parttal párhuzamosan haladnak, közben hatalmas hálókat húznak maguk után, amivel begyűjtik a garnélákat és halakat.
A tengerben gyalogolni igazi kihívás a lovak számára, még azoknak a hatalmas, izmos belga paripáknak is, amelyek erejükről híresek. Ezért időről-időre megpihennek, a halászok kiürítik a hálót, visszadobják a vízbe a nemkívánatos élőlényeket, a többit pedig a lovak két oldalán lógó kosarakba teszik.
Ötszáz évvel ezelőtt ez volt az egyetlen módja a rákfogásnak.
A fogyasztói kultúra fejlődésével és a megnövekedett kereslettel egyre beljebb merészkedtek a halászok, hogy rákot találjanak, nem vártak többé arra, hogy hozzájuk jönnek ki az garnélák. Még a korai 1900-as években is gyakori látvány volt a lóhátas halászat a partokon.
Napjainkban már csak egy tucatnyi család őrzi ezt a tudást.
Nem ez a fő állásuk, a lovak, a halászat és a tenger pusztán a szenvedélyük. Azért ezen a szakaszon maradt még fenn az ősi módszer, mert itt víztörés nélkül terül el a tenger, ideális a halászat számára.
A lóhátas halászat annyira ritka, hogy az UNESCO felvette az emberiség megőrzendő szellemi-kulturális örökségeinek listájára.
Forrás: www.amusingplanet.com
