20 év munkája.

Kőből készült figuratornyok magasodnak a kínai Guizhou tartományban található Yelang völgyben. A különös kert egy kínai művész tervezése és kivitelezése, Song Peilun 20 évet töltött azzal, hogy megvalósítsa az álmát. A művész, karikaturista, professzor azután fogott az építkezésbe, hogy az Egyesült Államokban járt, ahol felkereste a Crazy Memorial Horse emlékművet. A látogatás hatására otthagyta professzori állását és megvett egy földet, hogy nekikezdhessen a tervek megvalósításának.

A művész rejtélyes kinézetű szoborparkot hozott létre a környéken talált kövekből, így az építkezés igen olcsó és környezetbarát módon zajlott. Az munkában a helyi kőművesek segítettek neki, akik kevés művészi tapasztalattal rendelkeztek, így Peilun arra kérte őket, hogy egyszerűen úgy kezeljék az alkotásokat, mintha disznóólat építenének.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

MICATUCA (@mica_tuca) által megosztott bejegyzés

A hatalmas művészeti gyűjtemény közel 20 hektáron terül el, magában foglal tavakat, kastélyokat, arccal rendelkező, fura tornyokat.

Az alakok szeme mindig nyitva, a buja növényzetet pásztázza. Noha úgy festhet, mintha egy letűnt kor kultúrájának emlékeit látnánk, a valóságban a Yelang völgy a művész megemlékezése és tisztelgése a yelang törzs előtt, akik kb. 200 évvel ezelőtt a területen éltek, mielőtt eltűntek volna néhány leletet hátrahagyva. A feljegyzések szerint a yelangok szokatlan frizurát hordtak, boszorkányságot gyakoroltak és ádáz harcosként is megállták a helyüket. A szobrokon látható maszkok szintén az ő babonás hiedelmeikre utalnak.

Noha a telek valamikor elszigetelt vidék volt, ma már számos egyetemi épület található a környéken, így néha a hallgatók is besegítenek Peilunnak tovább építeni a lenyűgöző alkotásokat.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

MICATUCA (@mica_tuca) által megosztott bejegyzés

Song Peilun a falut úgy képzelte el, mint hasonló gondolkodású emberek által lakott területet. Ma valóban akadnak lakói: néhány zenész és festő költözött be.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Agnese Sturmane (@agnesesturmane) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Agnese Sturmane (@agnesesturmane) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Neo (@haochuan.huang) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kovács Dániel (@daniel_kovcs) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Marco Puccini (@marco___puccini) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kovács Dániel (@daniel_kovcs) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kovács Dániel (@daniel_kovcs) által megosztott bejegyzés

Forrás: themindcircle.com