Mini oázisok.

Kellenek a zöldfelületek a nagyvárosokban, bármilyen aprók is: szemet gyönyörködtetnek, mozgásra csábítanak, tisztább levegőt biztosítanak, növényeket nevelnek, közösséget építenek, hőmérsékletet csökkentenek, elviselhetőbb körülményeket nyújtanak. Ennek folyományaként már negyedik alkalommal került kiírásra a főváros az udvarzöldítési pályázata, idén több újdonsággal és könnyítéssel.

A városi udvarok remek terepet kínálnak a zöldítésre, ezáltal pedig olyan hőszigeteket biztosítanak, amelyek elviselhetőbbé teszik a forró nyarakat.

A kis oázisokban sokkal kellemesebb a klíma, a növények pedig tisztítják a levegőt, megszűrik a port, oxigént termelnek.

Budapesten is a legtöbb klasszikus bérháznak van kisebb-nagyobb belső udvara, amik a kevés zölddel rendelkező, sűrűn beépített kerületekben igazi aranytartalékot jelentenek. Az Égig érő fű pályázat célja – utalva a klasszikus filmre – ezeknek az udvaroknak a zöldítése, és a lelkes lakóközösségek támogatása a szükséges anyagi forrásokkal.

A pályázat 2020 óta számtalan kis belső udvar zöldítését támogatta. Legendás volt az újlipótvárosi patiszonszüret, vagy a csupa beton Mária utcai udvar kivirulása is. A zöld udvarok nem csak a klímára vannak jó hatással, de a mentális állapotunkra is, valamint igazi közösségépítő műfaj egy közös kert megtervezése és ápolása is.

Az idén negyedik alkalommal kiírt pályázat menetében több újdonság is van: egyrészt a pályázóknak lehetősége van a leadás előtti konzultációra annak érdekében, hogy a bírálati szempontoknak jobban megfelelő pályázatok szülessenek. Illetve az elvárt önrész nagysága 10%-ra csökkent azért, hogy alacsonyabb önrésszel rendelkező lakóközösségek is pályázhassanak.

A pályázati honlapon tervezési segédlettel, korábbi tervek és a pályázat keretében már megvalósult udvarfelújítások bemutatásával is segítik a leendő pályázókat.

A pályázati támogatás felső határa pályázatonként 3 500 000 Ft és a leadási határideje 2024. március 4. éjfél.

További információ: egigerofu.budapest.hu