Mártonhegyi matuzsálem.

Az eperfa nosztalgikus érzéseket kelt bennünk, a legtöbb embernek a gyerekkort juttatja eszébe. „Feketén bólingat az eperfa lombja” – írta Arany János, és nem nehéz magunk elé idézni a látványt, hiszen valamikor hozzátartozott a falusi portákhoz az eperfa, árnyat adó lombjával, pálinkává fővő gyümölcsével együtt. A lepotyogó termést örömmel csipegette a baromfi is.

Az Ázsiából származó növény valójában két fajt rejt: a fehér és a fekete epret, utóbbi arról híres, hogy a festékanyaga ugyanúgy megfogja a kezünket, a nyelvünket, minta ruhánkat. Egykoron nagyon kedvelt volt a falusi portákon, és a selyemhernyótenyésztés miatt sok helyen ültették is, hiszen tápnövényként szolgált. Mára megritkult állománya, részben azért, mert hulló, szemetelő gyümölcsét nem szeretik városi környezetben, részben azért, mert lombját az amerikai fehér szövőlepke hernyói is nagyon kedvelik, ezért a legtöbb helyen felszámolták az útmenti eperfákat.

Szerencsére akadnak kivételek: Budapesten például a XII. kerületben Mártonhegy városrészének kertes övezetében található egy hatalmas példány. A fa egy jelenleg lakatlan, nagy kiterjedésű magántelken áll, több kisebb fásszárú és épületromok társaságában.

A fa körülbelül 200 éves, legalább 20 m magas, egészséges, lombkoronája jó állapotú, de sajnos a felső rész ágrendszere sok helyen száradásnak indult. Törzskörmérete tekintélyes, mely kb. 2 méteres magasságban három vastag ágban folytatódik. Budapesten az eperfák között a legnagyobbak és legidősebbek közé tartozik. Koronája feltűnően széles, meghaladja a 25 métert.

Az eperfa 1994 óta védett, a tulajdonosok engedélyével látogatható, de részben az utcáról is megtekinthető.

Képek a fáról: www.fokert.hu/termeszetvedelmiterulet

Forrás: www.fokert.hu

A kiemelt kép illusztráció.