Élet fotoszintézis nélkül.
Az albinizmus meglehetősen ritka jelenség az emberek és állatok körében, de még ennél is kirívóbb a növényvilágban. A zöld színanyag nélkül élő növények ugyanis hamar, már magoncként elpusztulnak, mert nem tudnak fotoszintetizálni.
Akad azonban egy kivétel, a mamutfenyő, amelynek egyedei megélik a felnőttkort. Az albínó fenyő nem nő nagy, fenséges fává. Inkább cserjeszerű vegetációként fordul elő, a szülő fenyőfa tövében. Az albínó gyökerei az egészséges fa gyökereivel fonódnak össze, ami lehetővé teszi, hogy a tápanyagok is átjussanak. Az év bizonyos szakaszában az albínó utódokon fehér tűleveleket figyelhetünk meg, télen pedig jelentős mennyiségű barna lombozatot.
Az albínó egyfajta parazitaként él, mivel a szülő, egészséges fenyőtől függ az élete. A kapcsolat azonban mégsem teljesen élősködő. Újabb kutatások nyomán kiderült, hogy az albínó is segít az egészséges növénynek a túlélésben, mégpedig úgy, hogy méreganyagokat szűr ki a talajból. Az albínóknak deformált légzőnyílásaik vannak, ami miatt több vizet veszítenek párologtatással és így arra kényszerülnek, hogy minél több vizet vegyenek fel a gyökereikkel. Ennek eredményeként több nehézfémet kötnek meg, mint az egészséges társaik. Nikkel, kobalt, réz és kadmium is nagy, legalább dupla mennyiségben kimutatható ezekben a fákban az egészséges mamutfenyőkhöz képest. Az albínók szinte megmérgezik magukat, úgy viselkednek, mint az emberi máj, ami megszűri a toxinokat.
Először 1866-ban jegyezték fel az albínó fenyők létezését, amikor rábukkantak egy példányra San Rafael közelében. A fát bevizsgálásra a Kaliforniai Tudományos Akadémiára vitték, ahol a kutatók nem találtak magyarázatot arra, hogy miért vannak fehér viaszos tűlevelei a növénynek. Későbbi vizsgálatok genetikai mutációt bizonyítottak, a levelekben hiányzott a zöld színű klorofill.
A becslések szerint nagyjából 400 albínó mamutfenyő élhet Kalifornia vadonjaiban. A pontos helyüket a védelmük érdekében nem árulják el.
Forrás: www.amusingplanet.com, kiemelt kép: Tom Stapleton
