Sebezhető barlagok.

Nagyjából 1200 denevérfaj él a világon, de a legkisebbet csupán Thaiföld és Burma néhány barlangjában találhatjuk meg. A dongódenevér (Craseonycteris thonglongyai) a dongódenevérek családjának egyetlen ismert tagja.

A denevér annyira parányi, hogy egy átlagos méretű emberi ujjon is megpihenhet. Mindössze 29-33 mm hosszú és 2 grammot nyom, a szárnyfesztávolsága pedig 170 mm.

A fajt 1973-ban egy thai biológus, Kitti Thonglongya írta le, a tudományos név neki állít emléket és az angol elnevezés (Kitti disznóorrú denevére) is hozzá köthető. a bőregér élőhelyén vízközeli mészkőkibúvásokhoz kötődik, mivel barlangokban alszik.

Sajnálatos módon az emberek részéről érkező kiemelt figyelem negatív következményekkel járt a világ legkisebb emlőse számára. Ahogyan egy szakértő elmondta, néhány barlang valóságos bemutatóteremmé vált, ami a denevérek élőhelyének pusztulásához vezetett.

Az ökoturizmus azt jelenti, hogy a turisták odafigyelnek a környezetre, nem rombolják, pusztítják azt. Azonban a legtöbb esetben a nagy létszámban érkező csoportok módosítják a barlangban uralkodó körülményeket, és sok változtatás is történik azért, hogy a látogatók komfortosabban érezzék magukat.

Egy 2009-es tanulmány szerint a thai dongódenevér-populáció kb. 45 ezer egyedet számlál, de Burmából nincsenek pontos adatok. Ott kevesebb denevér élhet, az állat specifikus mikroélőhelyi követelményei miatt.

A denevérek kis kolóniákban élnek, kb. 10- 100 egyed lakik együtt, noha ismertek 500 fős kolóniák is. A dongódenevérek éjszakai ragadozók, különféle rovarokra vadásznak ultrahangos echolokáció segítségével. Az aprócska bőregerek a élőhelyüket mindössze 30 percre hagyják el este és 20 percre hajnalban.

Forrás: www.odditycentral.com