Megbecsült matuzsálem.

Sokan a főváros legöregebb fájaként tartják számon a II. kerületi Gazda utcában álló hársfát, amelynek kora legalább 250 év.

A matuzsálem Pesthidegkúton egy magánkertben él, de az utcáról is megcsodálható. Bár szeretnénk azt hinni, hogy a Hárs-hegy valamikori, a középkorban még meglévő erdőségeinek egykori példánya, valószínűleg ez túlzás és nem egy 500 éves fáról van szó.

A nevezetes fa koronája kiterjedt, szabályos, terebélyes, közel 30 méteres átmérővel bír. Talán egy egykori fás legelő hagyásfája lehet.

Pesthidegkút sváb nagyközség volt, ami az elmúlt évtizedekben rengeteget változott, nagy részét beépítették és a fővároshoz csatolták. A fa azonban él és virul, alatta pad, körülötte szépen ápolt gyep, takaros, ősfás kert terül el.

A kertben, amelyben a fa áll, maga a ház 250 éves és vélhetően kb. ennyi idős a hárs is.

Ez az épület szerepel már a legrégebbi térképeken is, ugyanis egy fontos útvonal vezett itt már az 1700-as évek utolsó évtizedeiben is, amely Óbudát kötötte össze Pesthidegkúttal a Virágosnyergen keresztül. Az épület, legszélső ház lévén, a források szerint vámházként szolgált. A a XIX. század végén a felvidéki Rimabányán meggazdagodott Lázár család tulajdonába került. Ők takaros kúriát emeltek a hosszú telek felső végébe, saját magunknak nyaralóként. (Átépítve, de ez az épület ma is megvan.) Az egykori vámházból pedig személyzeti lakás lett.

A hárs ekkor már régóta itt nőhetett, szép, tekintélyes fa volt.

Valószínűleg akkoriban ültethették, amikor telepesekkel (az 1710-es évektől kezdve) benépesült ez a környék. A régi képeken látszik, hogy a pesthidegkúti hegyoldalban, az egykori legelőn több hasonló társa is volt.

Lázárék szerették, becsülték a fákat és szerencsére a mai lakók is óvják, ápolják a hársfát, amely így jó egészségnek örvend.

Forrás és képek: www.fokert.hu

A kiemelt kép illusztráció.