Tökéletes légkondi.

4 éven keresztül egy felhagyott palabánya adott otthont a világ legértékesebb műremekeinek. A Manod Mawr nevű, távoli, észak-walesi hegy gyomrában rejlő bánya az 1860-as, -70-es években élte virágkorát, ám az I. világháborút követő gazdasági válság, a spanyol tömeggyártású burkolólapok, valamint az olcsóbb pala iránti igény miatt később bezárt.

1939-ben kitört a II. világháború és a dolgok nem álltak valami fényesen. A németek behatoltak Franciaországba, visszavonulásra kényszerítve a briteket. A britek tudták, hogy a német bombázók hamarosan megjelennek a Csatorna felett. Noha az embereket igyekeztek Londonból kimenekíteni vagy biztonságos menedékbe irányítani, a műtárgyak, felbecsülhetetlen értékű festmények a Nemzeti Galériában veszélyben voltak.

Már a háború kitörése előtt számtalan festményt elvittek, többek közt Wales-be, azonban a Londonban maradt értékek most pusztulásra voltak ítélve. Az egyik lehetőség az volt, hogy hajóval Kanadába viszik őket, vállalva egy tengeralattjáró-támadás kockázatát. Ezt az ötletet maga Churchill is megvétózta és arra utasította a Galéria igazgatóját, hogy a szigeten találjon helyet, rejtse a képeket barlangba, pincébe, bárhova.

A Blaenau Ffestiniog városa mellett található hatalmas, elhagyatott palabánya tökéletes helynek tűnt. A izolált és magányos város egykori bányája óriási barlangi üregeket rejtett. A 90 méter vastag palamennyezet nagyszerű védelmet nyújtott az esetleges bombázásokkal szemben.

A helyszín megtalálása után azonnal megkezdődött az előkészítés. A bejáratot kiszélesítették és megmagasították, hogy egy teherautó is beférjen. A bánya belsejében számos kis téglabunkert építettek, hogy a képeket megvédjék a nedvesség és a hőmérséklet károsító hatásától. A kamrák nedves levegője miatt egy légkondicionáló rendszert építettek ki, amely ventilátorok segítségével terelte a levegőt száraz szilikátot tartalmazó tálcák felett. A rendszer annyira jól működött, hogy a képek később, a visszakerüléskor jobb állapotban voltak, mint előtte. Ennek következményeként aztán 1949-ben a Nemzeti Galéria lett az első légkondicionált múzeum.

A háború éveiben a Nemzeti Galéria látogatóit ebédidőben koncertekkel és felolvasásokkal várták a gyakorlatilag üres kiállítótermekben, ahol Myra Hess, egy tehetséges, de korábban ismeretlen zongorista aratott óriási sikereket.

Miután a háború véget ért és a festmények visszatértek a Nemzeti Galériába, az egykori bányában néhány dolgozóval újraindult a palalemezek gyártása, elsősorban ipari használatra. A hidegháborús években a barlangot készenlétben tartották egy esetleges újbóli használatra. Napjainkban a bányaüreg elhagyatottan áll, de a régióban továbbra is folyik palabányászat.