Nincs vége a veszélynek.

2018. május 3-án még az űrből is látható volt, ahogy kitört a Kilauea vulkán Hawaii legnagyobb szigetén. A kitöréssel hamuoszlopok és füstfelhők törtek a magasba, több ezer lakost kellett evakuálni a környéken.

A Kilauea egyike a nagy szigeten található 5 vulkánnak, és 1983 óta folyamatosan aktív. A hetekkel ezelőtti esemény óta 2250 földrengést és 20 hasadást detektáltak, házak omlottak össze, területek kerültek blokád alá.

Az elsőt egy második, sokkal erőteljesebb kitörés követte május 17-én, amelynek nyomán 9000 méter magas hamuoszlop tört fel. A szigeten jelenleg piros riasztás van érvényben a pilóták számára, figyelmeztetve őket arra, hogy veszélyes túl közel repülni a toxikus kén-dioxid felhőhöz.

A pusztító kitöréseket követően, május 19-én a láva eljutott a Csendes-óceánba, ezzel újabb veszélyt képezve a lakosok számára. Amikor ugyanis az izzó láva vízzel keveredik, egyfajta „lávaköd” jön létre, vulkanikus gázok és sósav jut a levegőbe. A füst tüdő-, szem- és bőrirritációt okoz, halálos is lehet. A hatóságok arra figyelmeztetnek mindenkit, hogy maradjanak beltéren.

Nem ez az egyetlen veszély: a vulkánból kirepülő izzó darabok, „ballisztikus lövedékek” is komoly gondot okoznak. Az aktivitás gyakorlatilag bármelyik pillanatban ismét robbanásszerűvé válhat, fokozva a hamutermelődést és a forró kövek, lávadarabok kirepülésének veszélyét. Egy embert már súlyosan megsebesített ez a fajta lövedék a jelentések szerint. Ez az első komoly sebesülés a kezdő kitörés óta.

A folyamatnak még nincs vége, a képeken is látszik, hogy milyen intenzív, dühöngő a vulkán.

Forrás: www.mnn.com