Megjelent a méhbangó és a budai imola is!

Egyre többen tudják, hogy a kertben érdemes méhlegelőt hagyni, a virágzó növényekkel segítve a beporzókat. A ’vágatlan május’ kihívás például arra ösztönzi a hobbikertészeket, hogy egy hónapon keresztül ne nyírják a füvet, sokkal gazdagabb növény- és állatvilágot figyelhetnek majd így meg a kertjükben is.  Szerencsére számos városvezetés is felismerte, hogy a műgonddal megszerkesztett parkok mellett természetes zöldfelületekre is nagy szükség van.

A főváros zöld részeit gondozó Főkert idén is folytatja a 2021-ben indított Vadvirágos Budapest programot.

Az eddigi tapasztalatok alapján új helyszíneket is bevonnak, másokat pedig lecserélnek a projektben. Újdonságként idén a Fővárosi Csatornázási Művek is csatlakozik néhány patakmenti területtel.

2023-ban már 44 helyszínen, összesen 30,4 hektáron lesznek olyan gyepek, amelyeken csak ritkábban, évente 1-2-szer kaszálnak – ezek a vadvirágos rétek, vagy közkeletűbb nevükön méhlegelők. A tavalyi évhez képest 0,6 hektárral növekedett a területük ugyanakkor kimaradtak kedvelt kutyasétáltató helyek, amelyek nem bizonyultak alkalmasnak erre a célra.

A méhlegelők jelentősége abban rejlik, hogy nevükhöz híven táplálékforrást és szaporodóhelyet nyújtanak a globálisan is egyre csökkenő számú, ám annál fontosabb beporzó rovaroknak, valamint hozzájárulnak a városi biodiverzitás növekedéséhez.

A ritkább kaszálásnak köszönhetően az itt élő növények eljutnak a magérlelésig és el is tudják szórni azokat, így a következő évben újra magától kivirulhat a rét, és mindeközben az itt élő állatok is menedékre lelhetnek a magasan hagyott „dzsungelben”. Az elmúlt év tapasztalatai azt mutatták, hogy a nem kaszált területek az aszályos időszakot is jobban tolerálják.

A program sikerességét az is mutatja, hogy egészen különleges növények is megtelepedtek itt: például egy fokozottan védett orchideafélénk, a különleges formájú méhbangó (Ophrys apifera), és a budai imola (Centaurea scabiosa subsp. sadleriana) is. Fontos tudni, hogy a vadvirágos réteken kiépülő összetett ökológiai rendszer létrejöttéhez idő kell. Az első pár évben ezek a ritkán kaszált gyepek még „gazosnak”, elhanyagoltnak tűnhetnek, de ha türelmesek vagyunk, változatos fajösszetételű, tarka virágos rét lesz a jutalmunk!

A vadvirágos rétek területét növeli például a Citadella déli oldali rézsűje, a Tabán egy része, az Egér út melletti gyepsáv, valamint a XX. kerületi Sós mocsár I. és II. ága.

Ha a vadvirágos helyszínek teljes listáját itt találjuk: bit.ly/vadviragosret2023

Vagy rákereshetünk a BP Fatár alkalmazásban: infogardenweb.hu

Forrás: www.fokert.hu