Több ezren a vízben. 

Tekintve, hogy napjainkban egyre inkább a fajok fenyegetettségéről és kihalásáról hallunk, egészen fantasztikusnak mondható, hogy milyen felvétel jelent meg legújabban a világhálón. Sikerült ugyanis egy hatalmas csapatot lefilmezni az egyik veszélyeztetett állatfajból.

Vanessa Bézy biológus reptette meg drónját a Costa Rica-i partok felett, majd nagy örömmel és büszkeséggel nyugtázta, hogy sikerült elcsípnie egy egész rajnyi tengeri teknőst, méghozzá vélhetően a legnagyobbat, amelyről valaha felvétel készült.

A kisfilmen többezernyi olajzöld fattyúteknős úszik keresztül az Ostional Nemzeti Vadvédelmi Menedékhelyen.

A becslések szerint szinte minden egyes négyzetméterre jut egy állat, nagyjából 5000 teknős lubickolhat egy futballpályányi területen. Annyira sűrűn borítják az állatok a vizet, hogy szinte végig tudnánk ugrálni a páncéljukon száraz lábbal, ha éppen a vízbe esnénk.

A felvételen látható teknősök száma csak a jéghegy csúcsát jelenti. Ha jobban megfigyeljük, észrevehetjük, hogy a mélyből még újabb teknősök bukkannak fel, így valószínűleg a felszínen úszók alatt sem kis csapat helyezkedik el.

„Azonnal tudtam, hogy most valami különleges történik” – lelkendezett a biológusnő a National Geographic-nak.

A teknősrajok egyébként nem szokatlanok errefelé, hiszen ide, az 1983-ban megnyílt természetvédelmi területre jönnek tojást rakni. Ezen a helyen a teknősök különleges védelmet élveznek. Azonban ilyen sűrű és hatalmas rajt még sosem sikerült megfigyelni és megörökíteni, igazi ritkaság ez, hiszen a csökkenő állománya miatt sebezhető fajról beszélünk.

„Ez az első olyan eset, hogy egy olyan felvételt látok, amelynek sikerült a vízben elkapnia a jelenséget” – tette hozzá Roldán Valverde, az egyik floridai teknősvédelmi állomás tudományos igazgatója.

A teknősöket lelkesen tanulmányozó Bézy a most közzétett felvétellel a védelem fontosságát szeretné hangsúlyozni. Noha ezek a teknősök széles körben elterjedtek, csak nagyon kevés fészekrakó hellyel rendelkeznek világszerte, márpedig ezen helyek zavarása, pusztítása magát a fajt veszélyezteti. Például a strandok környékén a növekvő turizmus is gyakran hat negatívan az állatok életére. Most újfajta szabályozásokkal próbálják megóvni a strandok viszonylagos nyugalmát, de ez nem biztos, hogy elegendő lesz.

Az olajzöld fattyúteknős esetében az is problémát jelent, hogy ezeknek a teknősöknek a felnőttkori túlélési aránya nagyon alacsony. Minden 100 teknősből mindössze kb. 1 az, amelyik eléri az ivarérettséget, és még ezt az arányt is csupán a természetes veszélyforrások figyelembevételével határozták meg. Ha ehhez az emberi beavatkozás által okozott pusztulást is hozzászámoljuk, nem nehéz belátni, hogy a teknősök állománya hogyan tud drámaian összeomlani akár egyetlen generáció alatt.

Forrás: www.mnn.com, kezdőkép (illusztráció): hambantotadoublenturtlewatching.com